SZABÓ LŐRINC: ITT VAGY ITTHON!
SZABÓ LŐRINC: ITT VAGY ITTHON!
Szinte roskadnak a gyümölcsfák,
fekszem hűs lugasuk alatt,
mindegyik egy kis zöld menyország,
és nézem a madarakat.
fekszem hűs lugasuk alatt,
mindegyik egy kis zöld menyország,
és nézem a madarakat.
Dél óta fekszem, mozdulatlan,
csak a szemem jár szerteszét;
rigó rebben, vele röpűlök,
fütyül, fütyülöm énekét.
csak a szemem jár szerteszét;
rigó rebben, vele röpűlök,
fütyül, fütyülöm énekét.
Fölöttem egy kis cinke végzi
légtornász mutatványait,
új diót bont amott a harkály,
a fecske rajban búcsuzik.
légtornász mutatványait,
új diót bont amott a harkály,
a fecske rajban búcsuzik.
Suhogva, zengve, csicseregve
ujjong körül a délután;
az undor elől menekültem
s megváltó béke várt reám.
ujjong körül a délután;
az undor elől menekültem
s megváltó béke várt reám.
Az ember elől menekültem,
hivtak a madarak, a fák,
és most lassan kilop magamból
e füttyös, tiszta túlvilág.
hivtak a madarak, a fák,
és most lassan kilop magamból
e füttyös, tiszta túlvilág.
Mintha süllyednék vagy repűlnék,
oly könnyü vagyok, oly nehéz,
minden érzékemet behunyja
a csodálkozó feledés.
oly könnyü vagyok, oly nehéz,
minden érzékemet behunyja
a csodálkozó feledés.
Mintha halálom volna, oly nagy
e boldogság, oly igazi:
nem birja el gyönyörüségét,
olyan uj s idegen neki:
e boldogság, oly igazi:
nem birja el gyönyörüségét,
olyan uj s idegen neki:
és költöget: alvó zenéje
az éber szókat keresi:
boldogság, hogy lehetne mindezt
valakinek elmondani:
az éber szókat keresi:
boldogság, hogy lehetne mindezt
valakinek elmondani:
valakinek, a hihetetlent,
valakinek, akárkinek,
nem is szóval, – egy szembe nézni,
megfogni némán egy kezet!
valakinek, akárkinek,
nem is szóval, – egy szembe nézni,
megfogni némán egy kezet!
S mint mikor egy szomoru ember,
kit jó hir nem várt sohasem,
sirni kezd valami örömtől
boldogan és gyerekesen:
kit jó hir nem várt sohasem,
sirni kezd valami örömtől
boldogan és gyerekesen:
vagy mint ha fojt a megdagadt szív
s indul az oldó áradás:
hirtelen fölébreszt egy édes
és nyugodt megaláztatás.
s indul az oldó áradás:
hirtelen fölébreszt egy édes
és nyugodt megaláztatás.
Az ember elől menekültem
és mikor kellett valaki,
mégiscsak az embert idézték
alvó magányom szavai.
és mikor kellett valaki,
mégiscsak az embert idézték
alvó magányom szavai.
Kétszer magány, hogy mint magamba,
fajtámba is zárva vagyok,
gyűlöletes e dupla börtön,
de minden más kitagadott.
fajtámba is zárva vagyok,
gyűlöletes e dupla börtön,
de minden más kitagadott.
Ember vagyok és kell a csorda,
oda kell bujni melegért,
kell a meggyűlölt rokon-állat,
ki valahogy mégis megért.
oda kell bujni melegért,
kell a meggyűlölt rokon-állat,
ki valahogy mégis megért.
És már megyek, vissza, a völgybe.
Visznek gyors órák utjai – –
Falu; már itt a város; este,
emberek, harsog a mozi;
Visznek gyors órák utjai – –
Falu; már itt a város; este,
emberek, harsog a mozi;
olcsó kéj, plakát, rajta démon,
amint bugyira vetkezik…
– Tetszik, nem tetszik, itt vagy itthon,
próbáld meg és légy boldog itt!
amint bugyira vetkezik…
– Tetszik, nem tetszik, itt vagy itthon,
próbáld meg és légy boldog itt!
