ILLYÉS GYULA: MICSODA ALKONY
és vigyor után egyre közelebb
kuszott, szorult a förtelmes halál: –
mi szorult, szükölt bennem is, riadtan?
boldogságommal és jó napjaimmal gyáva
velük lenni kivánjak, én a gyáva
osztozni szörnyü végzetükben?
egymás vállára dőlve vélük álljam
a szitkozódó arcok, a guny s röhej
széditő szennyes kavargását – ott fent?
bujt az az est a kerek láthatárról, – durva
ölelésével az antik, örök éjjel!
Ó fuldokló sziv, te minden hir után
vonzalom, milyen testvér kapcsolat
rándult körötted, duzzasztott, csavart
ájultan végre elhanyatlani?
egy szörnyü éj, vad meggyaláztatás
révületével, mindörökre árván,
a régi rokon földön, mely üres váz lett
barbár kisértetek, farkasok tanyája.