Kodolányi János
Kodolányi János
Kodolányi János 1899-ben született. Aki 1899-ben lépett a magyar földre, még vízum nélkül jött s még belelépett a mult századba, a humanista szellemből liberálisra érett kultúrába. Aki ez évben született, az még úgy indult a jövőnek, ha író sorsra volt ítélve, mint húsz évvel előttük mi s harminccal előttünk a Mikszáth-Gárdonyi generáció s ezek előtt ötven évvel Jókai, Kemény Zsigmond s rajuk.
A horoszkóp nem mutatott semmit: halad az idő s egy-egy fokkal tisztul a horizont s a korszellem.
Mikor azonban tizenöt évesek lettek, kiütött a világháború s a fiatal fiúk hirtelen ott maradtak tejesedő egyéniségükkel az összerokkant világ romjai alatt.
Ezek a korosztályok s középen a tizenötévesek, ifjúságuk derekán kénytelenek voltak állást foglalni a világkatasztrófával szemben. Kutatni kezdték az élet értelmét és a bajok gyökerét.
Megsértettek voltak, akik figyelték a sérülést és keresték annak okát és gyógyítását. Kodolányi abba a típusba tartozik, akik ingerültséggel, fokozott megbántódással és gyötrő elégedetlenséggel szívták magukba a vészes élethatásokat, az emberi gonoszság jeleit és nyilatkozásait, a felkavart s megháborodott emberiség hullámzását. Első irányuk a kritikai megfigyelés és ítélet. De a második egész váratlanul és különösképen az, hogy még a mi korunknál is mélyebb hittel vallották az emberiségben való bizalmat, hitték a morális szolidaritás lehetőségét s próféciákban hirdetik a javítás és javulás útját.
Ebből a kettős akcióból: egyfelől a törés fájdalma, másfelől a szervezet gyógyító akarata, – származik minden, amit ez a fiatal író ír, vagy tesz, vagy érez.
Számára megszünt, ami az előző sértetlen korokban mindenkinek lehető volt, hogy a kedély ártatlan hullámzásával, a fantázia játékos csillogásával tárcanovellákba tördelje magát. Kodolányi ha tollat vesz a kezébe, azonnal a közvádló szerepét veszi át. Kegyetlen képekben jegyzi le az eseményeket, amiket élményeiben átszenvedett, – másrészt végtelen szociológiai vitában akarja megjelölni az utat, hogy intéződhetik el az ember által előidézett balsors felettünk.
S mindebben típus kortársaira. Számukra elintéződött és lezárt minden, amit az elődök, akár közeli, akár távoli író útmutatók végeztek. Ők a saját személyükben, testükben s lelkükben kapták a csapást s mint a megsértett fa a mézgát, termelik ki az ellenmérget, a gyógyító szert s az építő koncepciókat.
Ez az oka annak, hogy Kodolányi s kortársai oly lassan és kevéssé érik el a népszerűséget, ami munkásságuk mennyisége után már kijárna nekik. Nem népszerű az anyag, amit írásuk közöl. Nem népszerű a betegség és a halálos ítélet. És ők betegségüket közlik s a súlyos ítéleteket borítják az olvasó nyájas fejére. Elmondhatatlan harcban, szenvedésben, vergődésben volt, van és lesz még részük, de nem engednek egy jottányit sem, mert nem engedhetnek, si fractur illabatur orbis.
