I.
I.
Bozótokon, kukoricáson
siettem át, utat kerülve.
Utat és embert, bokron-árkon
loptam kis életem előre.
Haza, előre! harmad napja,
mint gúnyolt, elűzött szerelmes
tévelyegtem és vágytam sírva
vissza az anyai kebelhez.
siettem át, utat kerülve.
Utat és embert, bokron-árkon
loptam kis életem előre.
Haza, előre! harmad napja,
mint gúnyolt, elűzött szerelmes
tévelyegtem és vágytam sírva
vissza az anyai kebelhez.
Tizenhatéves forradalmár,
futottam sírva a jövőből,
lángoló arccal néztem vissza,
ő szép világom! ottan gőzölt
gyönyörű képe még előttem,
szinte láttam nagy tornyait még
sziporkázni arany ködökben,
magasan, tiszta délibábként.
futottam sírva a jövőből,
lángoló arccal néztem vissza,
ő szép világom! ottan gőzölt
gyönyörű képe még előttem,
szinte láttam nagy tornyait még
sziporkázni arany ködökben,
magasan, tiszta délibábként.
Tizenhatéves szép jövendőm!
ifju álmaim csodaföldje,
oly láthatóan, olyan élőn
csak egyszer tünnél még elémbe!
Lobbanó kendő, édes intés,
egy jobb kor tündöklő kapuja,
hogy futnék én feléd megint és
hogy integetnék feléd ujra!
ifju álmaim csodaföldje,
oly láthatóan, olyan élőn
csak egyszer tünnél még elémbe!
Lobbanó kendő, édes intés,
egy jobb kor tündöklő kapuja,
hogy futnék én feléd megint és
hogy integetnék feléd ujra!
Mint akkoron... Ó mostan erre
emlékezvén és volt magamra,
dűlésed látom csak, dörögve
hullt égi városom halomba.
Kő kő után, mint földrengésre
s az omló tornyok közt kiáltva
fut ott egy gyermek... arcom rejtve
rohantam vissza a világba.
emlékezvén és volt magamra,
dűlésed látom csak, dörögve
hullt égi városom halomba.
Kő kő után, mint földrengésre
s az omló tornyok közt kiáltva
fut ott egy gyermek... arcom rejtve
rohantam vissza a világba.
Abonytól, Pestről menekültem,
a csatavesztés vad lármája
ott zúgott, csattogott fülemben.
Ingemben selyem pántlikásan
katonasipkám őriztem még,
aztán bevágtam egy bokorba,
tünj világoddal drága emlék
s mintha szívem dobtam ki volna.
a csatavesztés vad lármája
ott zúgott, csattogott fülemben.
Ingemben selyem pántlikásan
katonasipkám őriztem még,
aztán bevágtam egy bokorba,
tünj világoddal drága emlék
s mintha szívem dobtam ki volna.
Abonytól Pestig s Pestről aztán
le Tolna felé, mint üzött vad
tévelyegtem a Duna partján
szittyók között, fűzfák alatt.
Nappal mint orgyilkos osontam
s ha föl-föltüntek fent a tollak,
elakadt szivvel az árokban
lapultam mig továbbrobogtak.
le Tolna felé, mint üzött vad
tévelyegtem a Duna partján
szittyók között, fűzfák alatt.
Nappal mint orgyilkos osontam
s ha föl-föltüntek fent a tollak,
elakadt szivvel az árokban
lapultam mig továbbrobogtak.
S az álmatlanságtól, az éhség
vad rohamaitól fejemben
oly tarka képzelgések űzték
egymást zavaros förgetegben,
hogy riadtan csak meg-megálltam
s úgy bámultam szét mintha akkor
születtem volna a világra
mentem minden tapasztalattól.
vad rohamaitól fejemben
oly tarka képzelgések űzték
egymást zavaros förgetegben,
hogy riadtan csak meg-megálltam
s úgy bámultam szét mintha akkor
születtem volna a világra
mentem minden tapasztalattól.
Emlékszem, egyszer gólyák szálltak
nagy lassan kerengve felettem,
elnéztem őket s egy fűzfának
dőlve sirni, zokogni kezdtem.
Máskor egy fürj kiáltott hosszan
és mintha golyó talált volna,
megtántorodtam és félholtan
ingtam az utról fulladozva.
nagy lassan kerengve felettem,
elnéztem őket s egy fűzfának
dőlve sirni, zokogni kezdtem.
Máskor egy fürj kiáltott hosszan
és mintha golyó talált volna,
megtántorodtam és félholtan
ingtam az utról fulladozva.
Ó de volt úgy is, hogy egyszerre
nevetnem kellett, fölnevettem
mert két virág úgy hajolt össze,
mint szívbéli nagy szeretetben,
néztem őket, nevettem folyvást,
víg-fejcsóválva továbbmentem,
kis levelükkel fogták egymást.
Visszanéztem, ujra nevettem.
nevetnem kellett, fölnevettem
mert két virág úgy hajolt össze,
mint szívbéli nagy szeretetben,
néztem őket, nevettem folyvást,
víg-fejcsóválva továbbmentem,
kis levelükkel fogták egymást.
Visszanéztem, ujra nevettem.
Galamb rebbent föl s szárnyát tárva
megállott ragyogva a kék ég
szeplőtelen szűz magosában,
mint maga a fényes dicsőség.
Néztem és a futástól, láztól
különös gyöngéd hangulatban
pislogtam, mintha csak álomból
emlékezném már önmagamra.
megállott ragyogva a kék ég
szeplőtelen szűz magosában,
mint maga a fényes dicsőség.
Néztem és a futástól, láztól
különös gyöngéd hangulatban
pislogtam, mintha csak álomból
emlékezném már önmagamra.
Kérdezem ma is, nem álomban
történt-e aztán, ami történt.
Így botladozva fűzbozótban
követtem ép egy keskeny ösvényt.
Léptem s csak arcomról éreztem,
hogy el-elmosolyodok néha.
Hirtelen egy lány állt előttem,
fején nagy ételhordó véka.
történt-e aztán, ami történt.
Így botladozva fűzbozótban
követtem ép egy keskeny ösvényt.
Léptem s csak arcomról éreztem,
hogy el-elmosolyodok néha.
Hirtelen egy lány állt előttem,
fején nagy ételhordó véka.
Egy lány, egy kislány, megriadt
fürge fényes tekintete
úgy ugrálta be arcomat,
mint megzavart tengelice.
Csak hozzáléptem, megcsókoltam,
csak bámult reám, mint a néma,
majd nyakonvágott, oly nyugodtan,
hogy meg se billent rajt a véka.
fürge fényes tekintete
úgy ugrálta be arcomat,
mint megzavart tengelice.
Csak hozzáléptem, megcsókoltam,
csak bámult reám, mint a néma,
majd nyakonvágott, oly nyugodtan,
hogy meg se billent rajt a véka.
Majd hátra lépett s büszke-bátran
végigmért ismét. Én is néztem.
Úgy állt kosárral koronásan,
mint tündér egy paraszt mesében.
Csak néztük egymást pislogatva,
két gyerek távoli vidékről
s rokonként mégis. Egy mosolyra
kipuffantunk a nevetéstől.
végigmért ismét. Én is néztem.
Úgy állt kosárral koronásan,
mint tündér egy paraszt mesében.
Csak néztük egymást pislogatva,
két gyerek távoli vidékről
s rokonként mégis. Egy mosolyra
kipuffantunk a nevetéstől.
Ez a nevetés, mint egy csengés
életem legszebb szakaszára
nyitott örömet, játékot és
mindent, mi a szív boldogsága.
Hallom e kedves zajt most is még
s szorongva tekintgetek hátra,
lebbenj föl nékem csak egyszer még
ifjuságom álomvilága!
életem legszebb szakaszára
nyitott örömet, játékot és
mindent, mi a szív boldogsága.
Hallom e kedves zajt most is még
s szorongva tekintgetek hátra,
lebbenj föl nékem csak egyszer még
ifjuságom álomvilága!
Hogy milyen volt ő? Nem tudom már
mert attól fogva bármi szépség
büvölt, úgy néztem, mint hogyha már
láttam volna s csak emlékeznék.
És tudom, minél többet látok
szépet leányban, szerelemben,
ő egyre szebb lesz, egyre szebben
ragyogja át a távolságot.
mert attól fogva bármi szépség
büvölt, úgy néztem, mint hogyha már
láttam volna s csak emlékeznék.
És tudom, minél többet látok
szépet leányban, szerelemben,
ő egyre szebb lesz, egyre szebben
ragyogja át a távolságot.
Gyönyörű volt hát... kedves arca
derűt villog, mint mikor madár
száll virágzó almafagallyra
és megrezzen csillogva az ág.
Így emlékszem rá, karja enyhe
mozdulatait látom, lassan
letette vékáját a földre,
nevetve mellé kuporodtam.
derűt villog, mint mikor madár
száll virágzó almafagallyra
és megrezzen csillogva az ág.
Így emlékszem rá, karja enyhe
mozdulatait látom, lassan
letette vékáját a földre,
nevetve mellé kuporodtam.
Beszéltem néki. Mit beszéltem?
Tán azt, amit mostan beszélnék,
ha első szerelmem szelíden
néző hősnője megjelennék.
Ó hogy fogadnám, hogy karolnám!
Ülj ide mellém, olyan boldog
vagyok hogy látlak. Tanítgatnám,
ne a szoknyádba fujd az orrod.
Tán azt, amit mostan beszélnék,
ha első szerelmem szelíden
néző hősnője megjelennék.
Ó hogy fogadnám, hogy karolnám!
Ülj ide mellém, olyan boldog
vagyok hogy látlak. Tanítgatnám,
ne a szoknyádba fujd az orrod.
Oly kedves... Előbb kicsit morcan
pislog... pislogott felém, aztán
mint tavaszi táj olvadóban
egyre lágyabban villogott rám.
Fürge szemében meg-megcsillant
ravaszkás kisleány-értelme,
felbukkant, elbujt, újrabukkant
mint lukjából kis kedves ürge.
pislog... pislogott felém, aztán
mint tavaszi táj olvadóban
egyre lágyabban villogott rám.
Fürge szemében meg-megcsillant
ravaszkás kisleány-értelme,
felbukkant, elbujt, újrabukkant
mint lukjából kis kedves ürge.
Mióta élek, nem teszek mást
csak magyarázkodok örökké,
bűneim mondom, kérkedek s már
mindent e földön elkövetnék
csak érezhessem azt mit ottan
e gyermek-szemből kiéreztem,
hogy otthon vagyok, jobban otthon
mint egykor szülőm kebelében.
csak magyarázkodok örökké,
bűneim mondom, kérkedek s már
mindent e földön elkövetnék
csak érezhessem azt mit ottan
e gyermek-szemből kiéreztem,
hogy otthon vagyok, jobban otthon
mint egykor szülőm kebelében.
Ezt éreztem és dorgálását,
feddő szavát is úgy hallgattam,
mintha dícsérne. Meleg járt át,
hallgattam, szinte lubickoltam
szavaiban, majd örömömben
föl kellett állnom. Bizakodva,
később oly boldogan követtem,
mintha karjai közt vitt volna.
feddő szavát is úgy hallgattam,
mintha dícsérne. Meleg járt át,
hallgattam, szinte lubickoltam
szavaiban, majd örömömben
föl kellett állnom. Bizakodva,
később oly boldogan követtem,
mintha karjai közt vitt volna.
Sürögtem mellette, mögötte,
elékerültem, elmaradtam,
mintha a gazos szűk ösvényen
nem egy, de három-négy alakban
táncolt volna körötte kedvem.
Ő lépdelt csak, rám se pillantva,
szoknyája egyre sebesebben
lebbent előttem jobbra-balra.
elékerültem, elmaradtam,
mintha a gazos szűk ösvényen
nem egy, de három-négy alakban
táncolt volna körötte kedvem.
Ő lépdelt csak, rám se pillantva,
szoknyája egyre sebesebben
lebbent előttem jobbra-balra.
Kivel beszélt, hogyan csinálta,
ma sem tudom, de aznap este
már egy széljárta nagy pajtában
hallgattam friss szalmán heverve
vagy húsz arató lélekzését.
Hasamat három tányér forró
krumplileves becézte és vitt
szebb létbe a csikasz valóból.
ma sem tudom, de aznap este
már egy széljárta nagy pajtában
hallgattam friss szalmán heverve
vagy húsz arató lélekzését.
Hasamat három tányér forró
krumplileves becézte és vitt
szebb létbe a csikasz valóból.
