II.
II.
Másnap reggel a nap már jócskán
fönt volt az égen, mikor frissen
fölültem az aranyló szalmán
s pihent szemmel széttekintettem.
Egyedül voltam a pajtában,
a szétdult fekvőhelyek mellett
csak zöld munkásládákat láttam,
a gerendákról csizmák függtek.
fönt volt az égen, mikor frissen
fölültem az aranyló szalmán
s pihent szemmel széttekintettem.
Egyedül voltam a pajtában,
a szétdult fekvőhelyek mellett
csak zöld munkásládákat láttam,
a gerendákról csizmák függtek.
Az ablakokon úgy ömölt be
az édes napfény, mint egy morgó
nagy arany állat lélekzése
szeliden meleg illatoktól.
Füttyöngve, félig öltözötten
az ajtóhoz mentem, kinéztem,
oly gyönyörű kép állt előttem,
hogy elbűvölve hátraléptem.
az édes napfény, mint egy morgó
nagy arany állat lélekzése
szeliden meleg illatoktól.
Füttyöngve, félig öltözötten
az ajtóhoz mentem, kinéztem,
oly gyönyörű kép állt előttem,
hogy elbűvölve hátraléptem.
Esett az éjjel s most a fényben
a fürge csibék lábnyoma
úgy tündökölt, mint fent az égen
augusztus csillag tábora.
Ott jött felém, mezétláb járva
a villogó díszek között
emlékeim szelíd kislánya,
kezében kék tejes köcsög.
a fürge csibék lábnyoma
úgy tündökölt, mint fent az égen
augusztus csillag tábora.
Ott jött felém, mezétláb járva
a villogó díszek között
emlékeim szelíd kislánya,
kezében kék tejes köcsög.
Ó, tündökölj, hadd lássalak még
tisztábban, ki annyit bujkáltál,
ó lépj elébem, kedves emlék
valóbban minden valóságnál.
Jöjj közelebb és adj egy csókot,
ahogy első nap megigérted,
jöjj közelebb és adj egy kortyot,
hogy friss hangon tovább beszéljek.
tisztábban, ki annyit bujkáltál,
ó lépj elébem, kedves emlék
valóbban minden valóságnál.
Jöjj közelebb és adj egy csókot,
ahogy első nap megigérted,
jöjj közelebb és adj egy kortyot,
hogy friss hangon tovább beszéljek.
A többiek már kint kaszálnak,
hallom szavát, - ő mindeneslány,
leánya az egyik kaszásnak,
itt dolgozik a szabadkonyhán,
a tésztát gyurja, krumplit hámoz,
bepislant néha a kondérba,
el-elfut ide a magtárhoz,
ha valamire gyors szükség van.
hallom szavát, - ő mindeneslány,
leánya az egyik kaszásnak,
itt dolgozik a szabadkonyhán,
a tésztát gyurja, krumplit hámoz,
bepislant néha a kondérba,
el-elfut ide a magtárhoz,
ha valamire gyors szükség van.
Nos magam is, aznap, egész nap
vizet hordtam, kondért suroltam,
hasogattam szörnyű tuskókat,
könnyes szemmel a tüzet fujtam.
S ugráltam, forogtam körötte,
figyelve minden mosolyára,
mint a kanál mozgását lesve
a szakácsné kölyök kutyája.
vizet hordtam, kondért suroltam,
hasogattam szörnyű tuskókat,
könnyes szemmel a tüzet fujtam.
S ugráltam, forogtam körötte,
figyelve minden mosolyára,
mint a kanál mozgását lesve
a szakácsné kölyök kutyája.
Ez a szakácsné s ez a buksi
kutya úgy leng e nap emlékén,
mint szárnyas kis angyalok holmi
régi szentkép két felső szélén -
Ó drága kép, egy ifju és egy
kis leány színtjátszó világa!
ahogy fölötte elmegy a nap
s lefordul egy hegy vánkosára -
kutya úgy leng e nap emlékén,
mint szárnyas kis angyalok holmi
régi szentkép két felső szélén -
Ó drága kép, egy ifju és egy
kis leány színtjátszó világa!
ahogy fölötte elmegy a nap
s lefordul egy hegy vánkosára -
Dél volt még s már mint részeg ember
üvegéből a maradék bor
a ledőlt nap fénye vörössel
máris a völgybe bugyborékolt.
Szürkült, az úton porfelhőben
kocsik futottak; ének szállott,
a levest egyre sebesebben
kavartuk, jöttek a kaszások.
üvegéből a maradék bor
a ledőlt nap fénye vörössel
máris a völgybe bugyborékolt.
Szürkült, az úton porfelhőben
kocsik futottak; ének szállott,
a levest egyre sebesebben
kavartuk, jöttek a kaszások.
Megjöttek és a félhomályban
végigkezeltek, majd a gazda
magához intett. A bandában
helyem lehet holnaptól fogva,
szólt akadozva, fél-erélyes
hangon, melyet azok használnak,
kik nem értenek a beszédhez,
ha szavaik szívükből szállnak.
végigkezeltek, majd a gazda
magához intett. A bandában
helyem lehet holnaptól fogva,
szólt akadozva, fél-erélyes
hangon, melyet azok használnak,
kik nem értenek a beszédhez,
ha szavaik szívükből szállnak.
Ő - mondta - nem kíváncsi arra,
honnan jöttem, ne is beszéljem!
szükség van még pár munkásra,
mert közülük is egypár épen
most állt tovább... és köztük épen
az ő fia is... Elég baj, lássam,
oly soká nem látták... Nem régen
jött meg... Négy évig volt fogságban.
honnan jöttem, ne is beszéljem!
szükség van még pár munkásra,
mert közülük is egypár épen
most állt tovább... és köztük épen
az ő fia is... Elég baj, lássam,
oly soká nem látták... Nem régen
jött meg... Négy évig volt fogságban.
Node gyerünk a vacsorához,
korán kell kelni... Ilyenkor már
ki egész nap fut, bizony álmos
s szeretne elnyúlni a szalmán.
Holnap vágják végre az árpát
kilencedért... bíz megkésetten, -
szólt s vállamon éreztem karját
ahogy mellette lépegettem.
korán kell kelni... Ilyenkor már
ki egész nap fut, bizony álmos
s szeretne elnyúlni a szalmán.
Holnap vágják végre az árpát
kilencedért... bíz megkésetten, -
szólt s vállamon éreztem karját
ahogy mellette lépegettem.
Körben ültünk, szótlanul mertük
közös tálakból a friss ételt.
Hallgattunk, minthogyha fölöttünk
a sötétségben szörnyű rémek
szálldostak volna; szívdermesztő
hírekről tudtunk s vártuk szinte,
hogy testet öltve, rejtekükből
lecsapjanak kicsiny körünkre.
közös tálakból a friss ételt.
Hallgattunk, minthogyha fölöttünk
a sötétségben szörnyű rémek
szálldostak volna; szívdermesztő
hírekről tudtunk s vártuk szinte,
hogy testet öltve, rejtekükből
lecsapjanak kicsiny körünkre.
De én még ott is nyughatatlan,
vidám szemmel tekintgettem
a kedves lányra. Megzavartan
kanalazgatott vélem szemben.
A leves ködlő párján át,
mint együgyű szép glóriából
rám mosolygott. Ó e mosolygást
nem töri már meg semmi távol!
vidám szemmel tekintgettem
a kedves lányra. Megzavartan
kanalazgatott vélem szemben.
A leves ködlő párján át,
mint együgyű szép glóriából
rám mosolygott. Ó e mosolygást
nem töri már meg semmi távol!
Később mikor a többiek már
szájuk törölve elköszöntek,
én még soká a kondéroknál
topogtam, rugdaltam a földet.
Mivel küzködtem? Mint hatalmas
úr ajtajánál, félve vártam.
Ő mosogatott. De nyugalmat
ő sem lelt, mozdulatán láttam.
szájuk törölve elköszöntek,
én még soká a kondéroknál
topogtam, rugdaltam a földet.
Mivel küzködtem? Mint hatalmas
úr ajtajánál, félve vártam.
Ő mosogatott. De nyugalmat
ő sem lelt, mozdulatán láttam.
Éreztük, szíveink tolongva
egymáshoz fürgén hogy bujnának,
s csak vigyorogtunk bárgyún hogyha
szemeink egymásra találtak.
S csak nyeldekeltünk akkor is még,
midőn a pajta elé ülve
egymás kihagyó lélekzését
hallgattuk mély csöndbe merülve.
egymáshoz fürgén hogy bujnának,
s csak vigyorogtunk bárgyún hogyha
szemeink egymásra találtak.
S csak nyeldekeltünk akkor is még,
midőn a pajta elé ülve
egymás kihagyó lélekzését
hallgattuk mély csöndbe merülve.
Éreztem a forró sötétben
izgatott szíve dobogását,
gondolatait nyílni félve,
mint virág gyenge fakadását
s ültem csak bódultan és vágytam
reáhajolni s szemlehunyva
keblébe fúrni arcom lágyan
mint szagos orgonacsokorba.
izgatott szíve dobogását,
gondolatait nyílni félve,
mint virág gyenge fakadását
s ültem csak bódultan és vágytam
reáhajolni s szemlehunyva
keblébe fúrni arcom lágyan
mint szagos orgonacsokorba.
Tavaszi szántások, párolgó
hazai étel drága gőze -
mi csapott arcomba? - sóvárgó
vágy szállott hirtelen szívembe,
valami édes biztonságot,
otthont éreztem melegülni
oldalamon és kívánságot
véle örökre egyesülni.
hazai étel drága gőze -
mi csapott arcomba? - sóvárgó
vágy szállott hirtelen szívembe,
valami édes biztonságot,
otthont éreztem melegülni
oldalamon és kívánságot
véle örökre egyesülni.
Szerelem, ó szerelem akkor
még akkor, első suttogásod
nékem nem buja éjszakákról
beszélt nem vetkező leányok
öleléséről, de egy csendes
ifjú asszonyról, ki vidáman
tartja kezem, dől termetemhez,
mint otthon fényképeken láttam.
még akkor, első suttogásod
nékem nem buja éjszakákról
beszélt nem vetkező leányok
öleléséről, de egy csendes
ifjú asszonyról, ki vidáman
tartja kezem, dől termetemhez,
mint otthon fényképeken láttam.
Igen, a vágy... Kicsit mosolygón
gondolok arra az estére
s kicsit büszkén... az volt a gondom,
mikor jöjjek háztűznézőbe.
Kebelén fejem és fejemben
ház, tehén, mező, szöllő, gyermek
villogott egyre sebesebben,
nyelven botlón követte őket.
gondolok arra az estére
s kicsit büszkén... az volt a gondom,
mikor jöjjek háztűznézőbe.
Kebelén fejem és fejemben
ház, tehén, mező, szöllő, gyermek
villogott egyre sebesebben,
nyelven botlón követte őket.
Kikérem majd az örökségem,
három hold szántó, elég arra,
hogy napszámba járogatva télen
paradicsomban éljünk rajta, -
így törtem fejemet és láttam
magam máris ekét követve,
míg arrébb ő gyors hajlongásban
mártja nagy kapáját a földbe.
három hold szántó, elég arra,
hogy napszámba járogatva télen
paradicsomban éljünk rajta, -
így törtem fejemet és láttam
magam máris ekét követve,
míg arrébb ő gyors hajlongásban
mártja nagy kapáját a földbe.
Szép tervek, tervek, ó ma is még
ha e szót hallom, én előttem
három hold föld tünik föl s ismét
az az eke a sötét földben.
Jövendőm, nem változtál volna?
Nekem ma is még krumplitáblák,
zöld rétek felett lengesz ragyogva,
hol jöttöd fényes kaszák várják.
ha e szót hallom, én előttem
három hold föld tünik föl s ismét
az az eke a sötét földben.
Jövendőm, nem változtál volna?
Nekem ma is még krumplitáblák,
zöld rétek felett lengesz ragyogva,
hol jöttöd fényes kaszák várják.
Emlékszem most is, paprikával
kezdtem volna gazdálkodásom,
ez - néztem rá - sok kapálással
jár, de Kaposban a vásáron
jól fizetik... Később e pénzen
még egy-két holdat vettünk volna -
így terveztem és így beszéltem
jövő életpáromnak róla.
kezdtem volna gazdálkodásom,
ez - néztem rá - sok kapálással
jár, de Kaposban a vásáron
jól fizetik... Később e pénzen
még egy-két holdat vettünk volna -
így terveztem és így beszéltem
jövő életpáromnak róla.
Ő ült csak, kezem simogatta
hálából a gondoskodásért.
Vagy tán előre vígasztalva
az ólálkodó csalódásért?
Néha hozzámdőlt, úgy lesz, úgy lesz,
suttogta akkor is, midőn ép
a legszörnyűbb képtelenséghez
kérdtem, lelkesen, véleményét.
hálából a gondoskodásért.
Vagy tán előre vígasztalva
az ólálkodó csalódásért?
Néha hozzámdőlt, úgy lesz, úgy lesz,
suttogta akkor is, midőn ép
a legszörnyűbb képtelenséghez
kérdtem, lelkesen, véleményét.
Majd később már ő is nevetve
tódította még képzelgésem:
Igen!... Tudod!... Majd estelente
szalad a kapuba elébem.
Reggel dallal ugrik melöllem
a dagasztáshoz... De aztán ujra
elnémult. Node én beszéltem!
Tán reggelig beszéltem volna:
tódította még képzelgésem:
Igen!... Tudod!... Majd estelente
szalad a kapuba elébem.
Reggel dallal ugrik melöllem
a dagasztáshoz... De aztán ujra
elnémult. Node én beszéltem!
Tán reggelig beszéltem volna:
Ha el nem alszik... Szégyenkezve
bújt karjaimba, hogy fölráztam,
meghatva öleltem mellemre:
ott aludt el csak igazában.
Aludt még akkor is, midőn már
fekhelye felé támogattam.
Elbucsuzkodtunk az ajtónál,
Föl-fölriadt a csókjaimra.
bújt karjaimba, hogy fölráztam,
meghatva öleltem mellemre:
ott aludt el csak igazában.
Aludt még akkor is, midőn már
fekhelye felé támogattam.
Elbucsuzkodtunk az ajtónál,
Föl-fölriadt a csókjaimra.
