Gellért Oszkár: Mint Orpheus egykor
De visszajövet, mig ment előre,
Megszegte a vak Szabályt,
Mert meg nem állta, hogy hátra ne tekintsen
A mögötte holtan lépdelőre
S így jaj, mielőtt
Még visszaszerezte, már el is veszitette őt
S csak hátát látta a távozónak,
Ahogy kézenfogta és elvezette egy Isten:
Te is így vágyol majd hátratekinteni a lebukó nap
Fényében, még egyszer, Eurydikédre!
Mögötted lépdel ő s elkisér utolsó napodig.
De a Semmibe inti egy isteni zord ujj,
Ha testi szemed érte visszafordul.
A Tükörrel (amit úgy hívsz: örök Müvészet)
És felemelt karokkal úgy tartod eléd,
Hogy őrültnek hisznek a járókelők,
Mert nem érzik, Költő, a szenvedésed.
S futsz, futsz tovább a Tükörrel, meg nem pihenve,
Óh, ha még egyszer lehetne őt meglátnod benne!
És gondolod: így talán a Törvényt kijátszod
S hátad mögül egyszercsak rávetül alakja
És ezüstös lapja majd visszaragyogja
Holt Ifjuságod.