ILLYÉS GYULA: MINDEN, MI ELVÁLASZT
ILLYÉS GYULA: MINDEN, MI ELVÁLASZT
Elváltunk s minden, mi elválaszt:
már az is egyesit;
ahány akadály, azt emeli,
szép foglalatként csak, amit
elzár előlem: kebledet, szemed,
jövőm ragyogó kincseit.
már az is egyesit;
ahány akadály, azt emeli,
szép foglalatként csak, amit
elzár előlem: kebledet, szemed,
jövőm ragyogó kincseit.
Mint lég a hangot, viz a fodrot:
a távolság szerelmemet
ugy sokszorozza, villogtatja,
erejét most mutatja meg,
torló dühét, mit nem éreztem
mig együtt lehettem veled.
a távolság szerelmemet
ugy sokszorozza, villogtatja,
erejét most mutatja meg,
torló dühét, mit nem éreztem
mig együtt lehettem veled.
Áruló utat, anyagot
ez a messzeség ad neki,
láthatóvá, mindenütt-mindég
jelenvaló ezt teszi,
mint a bujkáló, észrevétlen
szellőt a fák levelei.
ez a messzeség ad neki,
láthatóvá, mindenütt-mindég
jelenvaló ezt teszi,
mint a bujkáló, észrevétlen
szellőt a fák levelei.
Ahogy a nyári föld csak este
ontja a meleget:
most hogy letűntél, én most érzem
lobogni szivemet,
most érzem tikkadtan, hogy akkor
nem is szerettelek.
ontja a meleget:
most hogy letűntél, én most érzem
lobogni szivemet,
most érzem tikkadtan, hogy akkor
nem is szerettelek.
Elmentél s mindig igazad lesz.
Te leszel mindig már a jobb.
Szolgálóm voltál: sorsomat most
kezedbe markolod
zsarnokin, durván és gyötörve,
ha nem is akarod.
Te leszel mindig már a jobb.
Szolgálóm voltál: sorsomat most
kezedbe markolod
zsarnokin, durván és gyötörve,
ha nem is akarod.
