Vernon Duckworth Barker: ANGLIÁNAK ÚJ KÖLTŐNŐJE TÁMAD…
Vernon Duckworth Barker: ANGLIÁNAK ÚJ KÖLTŐNŐJE TÁMAD…
Gyüjtsd össze száműzött írók remekeit: egy életre való könyvtárad lesz. Minden rendű és korú emberek nyitják föl előtted szívüket, a magányosok mohó közlékenységével. Könyvespolcaid versenyt zsibognak, mint a vásár. Tele lesznek mondanivalóval, gazdagon és hökkentőn, mint maga az élet. Ha köztük böngészel, ezer oldalról láthatod meg a világot, erős egyéniségű szellemek szemével. A száműzetés jó kritikusnak mutatkozik; gyakran a legfinomabb írókat választja ki, a legtisztább elméket, míg az átlagtehetségek nagy tömegét figyelmen kívül hagyja. Ítélete nem egy korszakban megegyezik a népszerű műbírák véleményével.
Ahogy a társadalmi élet egyre bonyolultabb, a száműzések lehetséges okai is szaporodnak. Ma már ismerjük a gazdasági száműzöttséget is, amely független a politikai uralmak változásaitól. Angliából például az adók és a drága élet számos családot hajtottak olcsóbb országokba. Egy ilyen család, pár éves, délnek igyekezve, Majorca bűbájos szigetén kötött ki. Tagjai lassanként elhelyezkedtek, mindenféle foglalkozás-ágban. Egyiket a művészet vonta magához. Festőnő volt; de a tárlatok izgalmainak szüneteiben verseket is írt. A hír trombitái még nem kürtölték világgá a nevét; de már első könyve ígéri hogy fogják. A címe: Harminc vers. Ez a harminc vers igazi új költőt mutat be.
Hangja nem korlátlan terjedelmű, de finom és azonnal fölismerhető. Tisztasága a majorcai atmoszférára emlékeztet. Ezzel fogja versbe a csodálatos sziget színeit s hangjait, gyöngyház hajnalait s citromvirágait, az öszvérvonta szekerek zörgését, s a kikötői matrózok dalát. Technikája friss és érdekes. Hatásos, rövid sorokban ír, három-négy szó hordja az egész zenét és értelmet. Ez az új költőnő spórol a beszéddel, tudja, hogy kevesebb szó nagyobb visszhangot ver. Ügyesen egyensúlyozza a keveset, a lehető legnagyobb hatásra. Olykor «hideg és fényes» képet rajzol az olvasóba. Máskor «kerek és ragyogó» szavak szerelméről beszél, s érdekes hogy ugyanezekkel a jelzőkkel festi a madarak énekét…
A természet közelebb van hozzá, mint az emberi világ. Fák és virágok társaságában válik legegészebben «önmagává». Pitymallatkor, ha a «zsalus ház» még szunnyad. Vagy magányos parton, ahol a tenger «rázza üvegtestét». Problémáival nem az emberhez megy megoldásért, hanem a hegyekhez. Ha a napfény smaragd foltot vet egy dombra: ő abban feleletet lát: a szépség felel, «gyorsan, élesen, mint a fájdalom».
Látjuk, ahogy bolyong, mint a «sötétszemű, titkos idegen», akiről énekel, «az északi széllel a haja közt». A «holdittas madarak» rokona, s mégis oly távol tőlük! Virágokat szed, s megint elszórja, mint «talált kincset amit nem szabad megtartani». Versei élesek mint a forgácsok. Az emberélet rabjának csüggedése vagy lázadása szakadoz ki bennük. A költő érzi a lázadás hiábavalóságát, és hangot ad a «moly dacának». A szép sorok hatalma már övé, a zenei tömörítés bűvölete, a metafora amely nyílnál sebesebben repül az igazság szívébe. Ilyen sorokat tud az Éjszakáról mely «a csillagok fagyos pompájával koszorúzva» jön szembe vele, a hajnali nyájak kolompjáról, mely «hideg hangok mintázatát szövi a szürkületbe», a haldokló asszonyról akinek
Egy gondolat zengett
És dongott agyában,
Mint játszi legyecske
Üres szobában.
És dongott agyában,
Mint játszi legyecske
Üres szobában.
Mint festő megtanulta szeretni a virágokat, s a gyors tájimpressziókat; ilyenek több versének adnak témát. A száműzött szeme érzékeny a környezet benyomásaira. De néha elhagyja a természetet, s az emberi kétségek és vágyak útvesztőjébe fúródik tekintete. Egy versében a költőlélek vágyait példázza, törékeny, finom és ragyogóan új szavakkal. Eredetisége meglep és elkápráztat. Ezek az első versek már arról beszélnek hogyan fog Nora Nisbet diadalmasan visszatérni a száműzöttségből.
