FENYŐ LÁSZLÓ: CSATAVESZTÉS UTÁN
Van, akin hímzett papi-ruha vagy –
halottmosók ujja közt se leszek majd
meztelenebb és alázatosabb.
tüzénél fázva ülök,
mint hazája romjain egy
későn visszatért számüzött.
számon a panasz is dalolt –
– Süket a kor! Rossz a világ! –
kicsit fájt, kicsit igazolt.
azóta, arcom szürke lett,
mintha arc is tudna őszülni –
s ügy lépek mint az öregek.
mindenki jót akart velem,
ijedj le számról maradék gúny –
itt állok már fegyvertelen.
ki, ha bántottak, leköpött
s valahányszor ledöftek orvul,
ő nyiltan még egyet döfött.
egyszer majd kitöri nyakam
s velem-hull: engesztelhetetlen,
ádáz ellenség – én! magam!