FENYŐ LÁSZLÓ: EGY IRATTÁSKÁHOZ
FENYŐ LÁSZLÓ: EGY IRATTÁSKÁHOZ
Vén irattáskám
sutba vetlek ím,
tíz éve szolgáltál:
néma szolga, hűn,
jó és balsorsomnak
hív osztályosa,
jöttél hónom alatt,
nem kérdted: hova?
Hallgatag mélyedben
ó, mennyi papirt:
tiszta, csupa-remény
s foltos, teleírt
árkusokat vittél
s könyveimet is,
vitted volna sírott
könnyeimet is.
sutba vetlek ím,
tíz éve szolgáltál:
néma szolga, hűn,
jó és balsorsomnak
hív osztályosa,
jöttél hónom alatt,
nem kérdted: hova?
Hallgatag mélyedben
ó, mennyi papirt:
tiszta, csupa-remény
s foltos, teleírt
árkusokat vittél
s könyveimet is,
vitted volna sírott
könnyeimet is.
Hányszor megtörtént, hogy
elért az eső,
nosza, fejem fölé!
lettél esernyő
s voltál párna, füvön,
május-ég alatt,
voltál «elveszett tárgy»,
megtaláltalak.
elért az eső,
nosza, fejem fölé!
lettél esernyő
s voltál párna, füvön,
május-ég alatt,
voltál «elveszett tárgy»,
megtaláltalak.
S te tudod, hogy mennyi
kudarc, vereség
homályosította
a jók kevesét
s míg a bölcs felejti
vereségeit,
magasra mutatja
fénylő perceit:
addig a te gazdád,
ez a bús botor,
az arany jóban is
iszapért kotort…
kudarc, vereség
homályosította
a jók kevesét
s míg a bölcs felejti
vereségeit,
magasra mutatja
fénylő perceit:
addig a te gazdád,
ez a bús botor,
az arany jóban is
iszapért kotort…
Vén irattáskám,
no, áldjon az ég,
lejárt tíz esztendő,
még tíz jön-e még?
Majd ha kiszolgáltam
híven, igazúl,
áldást hint reám is
jó gazdám, az Úr,
záramat babrálja,
megforgat, kinyit,
mint vén irattáskát
s a sutba hajít.
no, áldjon az ég,
lejárt tíz esztendő,
még tíz jön-e még?
Majd ha kiszolgáltam
híven, igazúl,
áldást hint reám is
jó gazdám, az Úr,
záramat babrálja,
megforgat, kinyit,
mint vén irattáskát
s a sutba hajít.
