BABÉR HELYETT
BABÉR HELYETT
Számok ugrálnak előtted, valószinütlen
iszonyu jelentés, mint lázmérő vészes
számai hová a könyörtelen
higany halált jósolva felkuszott.
Már megnyugodhatsz! a beteljesült átkot
csak hordani kell, a közeledő
Rém nyomásától megszabadult szived…
Évforduló, de nem ünneped. Férfiköltőnek
jubileumi vers-alkalom, mélabus szonett
órája, neked alázva-rejtett
szégyened napja. Titok, sulyos és
haszontalan, bün, amiben ártatlanul
fogantál. A munkás multba nézve érdemeidet
senki sem dicséri, termésedet megbékélt
szivvel betakaritani sohasem fogod.
A férfi homlokát diszitő babér helyett
kaján sorsod, mint számozott kórtörténeti
ábrán, méltó diszedül felrajzolja homlokodra
a depressziós Ómegát.
iszonyu jelentés, mint lázmérő vészes
számai hová a könyörtelen
higany halált jósolva felkuszott.
Már megnyugodhatsz! a beteljesült átkot
csak hordani kell, a közeledő
Rém nyomásától megszabadult szived…
Évforduló, de nem ünneped. Férfiköltőnek
jubileumi vers-alkalom, mélabus szonett
órája, neked alázva-rejtett
szégyened napja. Titok, sulyos és
haszontalan, bün, amiben ártatlanul
fogantál. A munkás multba nézve érdemeidet
senki sem dicséri, termésedet megbékélt
szivvel betakaritani sohasem fogod.
A férfi homlokát diszitő babér helyett
kaján sorsod, mint számozott kórtörténeti
ábrán, méltó diszedül felrajzolja homlokodra
a depressziós Ómegát.
Mindent bevallhatsz szemérmetlen költő;
haragot, gyilkos tervet, tilos vágyakat,
irigységet, nyomort és balsikert, csak
asszonyéleted hullását nem sirathatod
hangosan. Költő-bánatodnak mindent
megbocsát a százfülü világ, de ezt a titkot
őrizned kell, mint bestiának, hogy kihulltak
fogai… A gyanu már behálóz, s csápjaival
körültapogat, már fürkészik arcodon fosztogató
éveid nyomát, mint megesett lányon
szégyene jelét – de még
tagadhatsz! komédiázhatsz! pár hónap?
pár év? míg hazudni tudsz: addig tart életed.
Hiába szenvedsz! kinodban nincs méltóság,
óh nem vers-fájdalom ez! nem festett
seb s kitakarható bánat –
minden bánatod között
legmagányosabb gyászod napja ez!
haragot, gyilkos tervet, tilos vágyakat,
irigységet, nyomort és balsikert, csak
asszonyéleted hullását nem sirathatod
hangosan. Költő-bánatodnak mindent
megbocsát a százfülü világ, de ezt a titkot
őrizned kell, mint bestiának, hogy kihulltak
fogai… A gyanu már behálóz, s csápjaival
körültapogat, már fürkészik arcodon fosztogató
éveid nyomát, mint megesett lányon
szégyene jelét – de még
tagadhatsz! komédiázhatsz! pár hónap?
pár év? míg hazudni tudsz: addig tart életed.
Hiába szenvedsz! kinodban nincs méltóság,
óh nem vers-fájdalom ez! nem festett
seb s kitakarható bánat –
minden bánatod között
legmagányosabb gyászod napja ez!
