GYERGYAI ALBERT: MARCEL PROUST • (1871–1922)
GYERGYAI ALBERT: MARCEL PROUST •
(1871–1922)
(1871–1922)
A Nyugat – és e sorok írója – nagy fába vágja a fejszéjét, amikor egy régi tervét, a magyar Proust kiadását megvalósítja. Ha, mint annyi más esetben, ezúttal se volna szó másról, mint egy híres külföldi mű jól-rosszul sikerült tolmácsolásáról, bizonnyal épp oly túlzás volna a vállalkozás nehézségein sopánkodni, mint amilyen nagyképűség esetleges eredményeit felhánytorgatni. Itt azonban – és ezt nemcsak a céhbeliek, a beavatottak tudják – az új francia, sőt európai regényírás tán legelső remekének, egy nem csupán témájában és légkörében rendkívüli, hanem stílusmódjában is kivételes írásműnek hű magyar közvetítése a probléma, amely mind a fordítótól, mind pedig az olvasótól legalább kettőzött figyelmet, jóindulatot, sőt szeretetet kér, megannyi oly áldozatot, amire ma, valljuk be, nem mingyárt találunk hajlamot. Épp azért ez az előljáró beszéd, amely a szó közvetlen értelmében valóban bevezetés óhajt lenni a prousti mű világába, először Proust jelentőségére szeretné felhívni a figyelmet, hogy ily módon igazolja e vállalkozás jogcímét; azután, hogy megkönnyítse a prousti szöveg első olvasását, egyrészt a szöveg szép nehézségeire hívja fel a figyelmet, másrészt arra az élvezetre, amely e nehézségek feloldásával jár; végül pedig magáról a fordításról iparkodik számotadni, nem azért, hogy mentegesse valószínű fogyatékait, hanem csak hogy fogalmat nyujtson egy ily kísérlet mivoltáról, nyilt és rejtett kelepcéiről, gyötrelmeiről és öröméről. S ha aztán az olvasó – az is, aki először fog Prousthoz, az is, aki egészben vagy részben a francia eredetit is ösmerheti – kevesebb előítélettel s őszintébb kiváncsisággal kezd a könyvbe, a magyarázó megtette a dolgát, mivel utat egyengetett a közvetlen s remélhetőleg nem hiábavaló megismeréshez.
