3.
3.
Mert ez volt az ő igazi purizmusa és nem szőrszálhasogató szóbogarászás: ádáz harc a «giccs» ellen, az ízléstelenség és modorosság ellen, amiben mélyebben és helyesebben ismerte fel minden bajok és nyomorúságok forrásait, mint ahogy apostolok és moralisták vélik felismerni az emberi természet misztikus, eredendő bűneiben. Az «Így írtok ti» megjelenése óta (amiről ő írta a legtalálóbb, legvilágítóbb, engem is felvilágosító tanulmányt) hallgatólagos összeesküvés és cinkosság volt köztünk, politikai és irodalompolitikai vérszerződésnél szorosabb, egy életen át, amihez képest közönyös véletlennek számít természetek, hajlamok, hitek vagy akár világszemléletek eltérése, sőt szembekerülése. Felismertük egymásban az ostoba tekintélyek és rossz hagyományok világszervezetét és védő hadseregét rajtaütéssel piszkáló és bosszantó kis guerilla-csapat frank-tirőrjét. Az ő l’art pour l’art elefántcsont-tornya és az én «felelős ember»-em – homo aestheticus és homo moralis – minő lényegtelen, alaki vita volt ez köztünk a bizonyossághoz képest, hogy a szellem ébersége és virrasztása nevében mindketten gyűlöltük a tunyán szundikáló szellem motyogását és félrebeszélését és ahol lehetett, harsogó nevetéssel trombitáltunk a fülébe, csiklandoztuk meg mindentszéttaposó lúdtalpait. Homo aestheticus, homo morális – minő zavaros, homályos jelző a homo ludens és homo curiosus, kiváncsi ember és játékos ember helyett! Nemcsak zavarosak és homályosak – a legszebb, hogy még csak nem is ellentétesek.
