4.
4.
Csak a zavaros, homályos fogalmazás állította őket szembe egymással. Kosztolányi mindig alkotott, soha nem «fogalmazott», ezért elkerülte figyelmét, hogy ezen a ponton ő benne sem volt ellentmondás, csak a típusok kontár, rossz képviselőivel szemben táplált ellenszenve hitette el vele, hogy ő esztéta és nem moralista. De van jó fogalmazás is s a szellemi felfedezések nem is mások, mint jó fogalmazásokkal behelyettesített rossz fogalmazások: ilyenek pld. a paradoxonok is, amik nem lényegi, csak a félreértésekből származó ellentmondásokat fejezik ki. Ha a rossz fogalmazásból származó ellentmondásokat megszüntetjük, már meg is történt az igazság felfedezése – a világ megváltása se más, mint új, jó fogalmazása az amúgyis sejtettnek, a régi rossz helyett, ha paradox is – a «szeresd ellenségedet» nem ellentéte, csak szabatosabb, világosabb, fínomabb, tökéletesebb, modernebb kifejezése a régi tételnek: «szeresd felebarátodat».
Homo aestheticus, homo moralis – de hát nem ugyanaz, végső és legmagasabb fokon, szép és igaz – igaz és jó? Hányszor idézzem még Da Vinci nagy mondását, mikor fejcsóválva megállt repülőgépe előtt, amin tíz éve dolgozott, fabrikálta és faragta, de mégsem akart a levegőbe emelkedni – megállt és ihletett, tíz évben egyszer adódó villanással eszmélt rá a baj okára:
– Ez a gép nem lehet jó, mert nem szép.
