5.
5.
Vagy talán nem úgy kezdte ő is, mint minden nagy költő? Világot átfogó érzéssel, apostoli gőggel, napoleoni haraggal, ezeket a sorokat:
«Cibáljátok ruhája szegletén,
Ha nincs erőtök, majd segítek én.
A boldog őrült, ki mindent leront!»
Ha nincs erőtök, majd segítek én.
A boldog őrült, ki mindent leront!»
talán nem ő írta első kötetében, a Négy fal között-ben. «Übermensch» mottó alatt? Igen, végigszáguldott ez a Pegazus is az emberi szellem szféráin és a végső tanulságok sztratoszféráit is megjárta. Nem becsvágy, vagy erők csökkenése, hogy «leszállította igényeit». Ő tudta, hogy nem igények leszállításáról van szó. Sinclair Lewis érdekes regényében az Arrowsmith-ben az élet titkát kereső, rajongó, fiatal orvos végül szerelem és kudarc és anyagi és erkölcsi sikerek után mindent otthagyva elrejtőzik egy kis faluban, ahol megtalálta élete célját és értelmét. Egy elhanyagolt kis baktérium van a világon, milliméter ezredrésze az egész, ennek a természetét, hajlandóságát neki kell pontosan meghatározni, ezért van a világon. Nem is jött volna a világra, ha ez a baktérium nincsen és minden világmegváltó cél és gyötrődő becsvágy ezért volt csak, hogy most betöltse hivatását. Kosztolányi is ráeszmélt, hogy felhők fölé ugráló «nagy akarás» sok van s van olyan turista, aki megmássza a Gaurizankárt, – de a szellemi világban nem a rikordok számítanak s néha nemcsak nehezebb, de nagyobb feladat is a felkanyarodó lejtőn megállni, hogy egy hegyi kristály, vagy akár sziklazuzmó szerkezetét pontosan megismerjük. Ma már látom, hogy szemrehányásom, amiért a gondolat növekedésében soha nem várta meg, míg a gondolat gyümölcsöt termel: virágjában tépte el, meg hagyta vesztegetni magát a szóvirágtól is, elvetélte az eszme-gyümölcsöt –, hogy ez a szemrehányás nem volt jogosult. Igen, Kosztolányi erről a fáról csak virágokat tépett, de azért, mert tudta, hogy neki ez a hivatása, ezt más nem csinálja meg helyette: valódi botanikus volt, a szónak halhatatlan értelmében. A virágokat könyvbe préselte le, ez lévén az ő anyaga s ime a papíron ott virul és pompázik most is a virág, miközben sok gondosan lezárt dunsztos befőtt, tök és dinnye, amit azóta termelt a «világszemlélet» hóbortosa, ott rohad immár, megpenészedve az út porában.
Sok mindent próbált, aztán megállapodott abban, amihez a legjobban értett – irígylésreméltó, boldog alkotó!
