Prahács Margit: BARTÓK BÉLA: MELODIEN DER RUMÄNISCHEN COLINDE • Wien, 1935. Universal Ed. XLVI.
Prahács Margit: BARTÓK BÉLA: MELODIEN DER RUMÄNISCHEN COLINDE •
Wien, 1935. Universal Ed. XLVI.
Wien, 1935. Universal Ed. XLVI.
Különösen érdekes probléma egy pszichológus számára, hogy miként egyesülhet ugyanazon személyben a fáradhatatlanul új kifejezési eszközök után kutató gazdag alkotó fantázia és az adott tényekkel dolgozó tudós, aki filológiai módszerességgel, lelkiismeretesen alkalmazkodik ismereti anyagához. Bartók Béla korunk zeneművészetének egyik legérdekesebb, legegyénibb alakja, a ma világszerte fellendült zenei néprajznak is egyik legnagyobb szaktekintélye. Tudományos munkássága ezen a téren majdnem elejétől fogva messze túlszárnyalta a hazai kereteket. A magyar népzene igazi jellegzetességeit csakis összehasonlító módszerrel lehetett megállapítani, a szomszéd népek népzenéjét tehát éppen olyan buzgalommal kellett gyűjteni, jegyezni, mint a sajátunkat. Ezek a kutatások bizonyították be, hogy népzenénkben az idegen behatások az őshazától kezdve mindenkor kimutathatók. Az összefüggések keresésében így terjeszkedett ki Bartók népzenei kutatása mindig szélesebb körökre; a szomszéd népek zenéjén át ma már erősen Kelet felé, az őshaza felé orientálódik, hogy a magyar népzene ázsiai eredetét minden kétségen felül bebizonyítsa. A most készülő egyetemes magyar népdalkiadványban Bartók már olyan hatalmas összehasonlító anyaggal dolgozik, ami ezt a kiadványt a zenei folklore-irodalomban nemzetközi szempontból is páratlanná avatja.
Ehhez a végső célhoz csak egy lépcső Bartók legújabb könyve, amelyben németnyelvű bevezetéssel ellátva adja ki az 1909–17. években akkor még magyar területen gyüjtött román kolinda dallamokat. Már korábbi román népdalkiadványaiból (Volksmusik der Rumänen von Maramures, 1923 és Cantece din Bihor 1913.) ismertünk ilyen kolindákat. Ezek közül a bihari dallamokat a fonográf felvétel nyomán pontosan kijavított lejegyzésben itt újra közli.
Kolinda karácsonyi éneket jelent, amit a román parasztok karácsony idején házról-házra járva adnak elő. Ugyancsak idetartoznak a Cantece de stea dallamai. Az előbbiek szövege, zenéje sokkal inkább paraszti jellegűek és régebbiek. Bizonyos ceremóniákkal összekötve, rendesen egy refrain-nel éneklik s leginkább a magyar regős és a szláv koladka énekeknek felelnek meg. Ezzel szemben a «stea» dallamok újabb eredetűek; tanítók, papok honosították meg a nép körében. Refrainjük általában nincs, a bethlehemes énekek szerepét töltik be, amelyeket itt is gyermekek adnak elő. A két csoportot élesen elválasztani nem igen lehet, de Bartók mindenütt jelzi, ahol kétségtelenül meg lehet állapítani a különbséget.
Karácsonyi népdalokat, – amelyekben a román népzene különösen gazdag – ilyen nagy számban Bartók közöl legelőször (484 dallam). Ugyancsak ő az első, aki itt ú. n. bolgár ritmusú népi melódiákat jegyez le. Ennek a ritmusnak legkisebb egysége a tizenhatod érték, amiből aszimetrikusan alakulnak ki magasabb értékek. A nyolcad és pontozott nyolcad különféle kombinációjának ez a gazdag változata főkép a bolgár népzenében található.
Hogy mennyire úttörő és nehéz az a munka, amelyet Bartók mindenkor az összefüggések vezérelvéből kiindulva végez, azt abból is látni, hogy a szomszéd népek hasonló gyüjtéseinek hiányában még csak egyes szálakat tud megragadni a közölt dallamok eredetére és korára nézve. Különösen a közös hangrendszerek alapján lehet következtetni délszláv és nyugateurópai hatásokra. Ami a dallamok magyar vonatkozásait illeti, Bartók teljes tárgyilagossággal állapítja meg, hogy az itt-ott szembeszökő hasonlóság ellenére, csakis véletlen egyezésekről és nem kölcsönös hatásokról lehet szó. Csupán egy kolinda dallamról lehet kimutatni a magyar anyagból való kölcsönzést, mert ennél nyilvánvaló az új magyar dallamtipus szerkezete. Egy magyar egyházi népének viszont, mint az egyik román kolinda dallam variánsa tűnik ki, közös forrásuk a nyugateurópai egyházi zenében keresendő.
A kolindák előadási módját Bartóknak volt alkalma némely területen személyesen is megfigyelni. Igy a hunyadi területen az egyes strófákat váltakozó kórusokban adják elő. Ez a váltakozás Alsó-Fehér megyében (Alba de jos) olyan feltűnő gyorsasággal történik, hogy az előbbi strófa végén már belevág a másik kórus, mintha ezzel siettetni akarná a hosszú szöveg végigéneklését. Temes és Torontál nagy részén már kihalt a kolindálás a román parasztok körében. Egyedül a cigányok űzik, mint kereseti forrást.
A 454 dallamot, összes variánsaival együtt a szép kiadás Bartók rendkívül plasztikus és világos, litografált kézírásában közli. A folyton tökéletesített lejegyzési rendszer pontos táblázatokkal tünteti ki a szakértő számára a dallamok metrikai, melódikus, harmonikus szerkezetét, a román népzenének a magyar népzenétől elütő sajátságait. Hogy mindez micsoda óriási munka eredménye, arról csak a szakembernek lehet fogalma.
Minél többet ismerünk meg Bartók számtalan nyelven megjelent folklorisztikus munkáiból – amelyek, világszerte, közvetlenül, vagy közvetve, mind csak a magyarság ügyét szolgálják, – annál világosabban látjuk, hogy végeredményben ennek a munkásságnak is az alkotó művész fanatikus, lángoló hite, tárgy-szerelme és fantáziája a legfőbb értéke. Bartók Béla a zenetudomány terén is úttörő és ehhez az úttöréshez éppen úgy kell hit és alkotó fantázia, mint a zeneszerzéshez. Bartók klasszikus meghatározása szerint a parasztzene öntudatlanul működő természeti erő átalakító munkájának eredménye, épp olyan természeti tünemény, mint a növény- és állatvilág különféle megnyilvánuló formái. A folyton megújuló természeti erőben vetett hite segíti őt a tudós alázatához, ahhoz az alázathoz, amelynek egyetlen világító fáklyája az Ember leghősiesebb, legnemesebb törekvése: az Igazság keresése. Ebben az eszményben csodálatos harmóniával olvad össze Bartók emberi, művészi és tudós egyénisége.
