JANKOVICH FERENC: AZ ILE SAINT LOUIS-N
JANKOVICH FERENC: AZ ILE SAINT LOUIS-N
Egy dülöngő fal alatt
lent ülök a Szajna parton
s itt időnként magamat
keserüen elsohajtom.
lent ülök a Szajna parton
s itt időnként magamat
keserüen elsohajtom.
Pedig az ég csillagos.
A szigetben semmi lárma.
(A neve is Szent Lajos,
odanéz a Notre-Dame-ra.)
A szigetben semmi lárma.
(A neve is Szent Lajos,
odanéz a Notre-Dame-ra.)
Simogat az ócska fal.
Nekidőlök a szívemmel,
s itt busongok, hol tavaly
játszadoztam kedvesemmel.
Nekidőlök a szívemmel,
s itt busongok, hol tavaly
játszadoztam kedvesemmel.
Itt pihent rám mosolya,
mint virágból könnyű lepke,
hogy ne hagyjon el soha,
bárki bárhogy hessegesse.
mint virágból könnyű lepke,
hogy ne hagyjon el soha,
bárki bárhogy hessegesse.
Itten álltunk szótlanul
melleink hőn domborodtak,
körülöttünk lágy szavu
öreg tornyok társalogtak.
melleink hőn domborodtak,
körülöttünk lágy szavu
öreg tornyok társalogtak.
Kedvesem már messze ment,
el Budára, napkeletre,
magam állok idelent
és busongok estelente.
el Budára, napkeletre,
magam állok idelent
és busongok estelente.
Körülöttem kő maradt,
gázlámpa az általutnál,
s a dülöngő fal alatt
száz csavargó megaludt már.
gázlámpa az általutnál,
s a dülöngő fal alatt
száz csavargó megaludt már.
Mégis itt, e szent helyen,
mintha lelkemben kevernék
az időket, melegen
szikráznak a régi pernyék.
mintha lelkemben kevernék
az időket, melegen
szikráznak a régi pernyék.
S régi pernyék fényinél
hálát adok Szent Lajosnak,
hogy az ő kis szigetén
a szemeid rám ragyogtak.
hálát adok Szent Lajosnak,
hogy az ő kis szigetén
a szemeid rám ragyogtak.
És ő, érzem, néz le rám
ismer és mosolyg azonnal –
állok, mint a Notre-Dame
égbe nyujtott két karommal:
ismer és mosolyg azonnal –
állok, mint a Notre-Dame
égbe nyujtott két karommal:
Látja ő az én szívem,
tudja ő, hogy ki van benne –
és áldást hoz szeliden
az én verdeső szivemre.
tudja ő, hogy ki van benne –
és áldást hoz szeliden
az én verdeső szivemre.
