3.
3.
Hosszú az út, amíg ez a független morál az elmejátékokból kibontakozva nemcsak öntudatra eszmél, de az egész mű fölött elhatalmasodik. Huxley csodagyerekként kezdte s a háború utáni csömör és kiábrándulás idején lépett föl. Két ok, hogy a nagy angolokra jellemző szigeti realizmus s a puritán gyökerű komolyság nehezen szabaduljanak föl. Eleinte csak a pillanatszülte, kápráztató modorra gondolt. Képzeljenek el egy ragyogó eszű, mindentudó angol fiatalembert, a háború utáni gondtalan anyagi és erkölcsi széthullás biológusát. Ez Huxley húsz és harminc között. A négyéves halálfélelem fegyelme fölengedett, az aranyérmes harctéri hősből fizetett táncos lett, a hősi halott fiából romlott fiúszerető. Bourget társadalommentő regényt irt ebből a gyökérvesztésből, a Danseur Mondaint. Az ifjú Huxley, akárcsak a fiatal Morand megütközés nélkül, derüs csömörrel hajolt az idegbeteg, jazzbades világketrec fölé; a fehér egerek gyorsan pörögnek, gondolta kegyetlenül. Frivol, ábrándjavesztett fiatalember volt, a poszt-viktoriánus angol forradalom s a világháború mindentől megfosztotta, csak az öncélú elmejátékot hagyta meg. Irodalmi, művészeti, természettudományos emlékek alatt roskadt, amorális, inyenc, előítélet-mentes olvasókhoz szólt. De a figyelmes olvasó már akkor észrevette, hogy cinikus, egyetértő mosolya keserűbb, mint a kortásaké: Morand egészen a fehér egerek közé szédült, angol pályatársa kezdettől fogva valami hiányérzettel küzdött s szatirája, akárcsak Thomas Mann iróniája volt annyira önvád, mint előkelő elzárkózás a félemberektől.
E rejtett kettősség ellenére mégis hosszú az út az ifjú szemfényvesztőtől a moralista színvallóig s az 1931-es világtörténeti fordulat nélkül talán sose tette volna meg. Tudjuk, ma Thomas Mann nem az, aki volt a «Betrachtungen eines Unpolitischen» idején. Huxley sem azonos már egészen a «Do what you will» szerzőjével. Tégy a kedved szerint? Óh nem, ma már nem enged ilyen szabad választást. A nagypolgári műveltség fáradt, hitetlen sarjából kitört a harcos, mint a lányruhás Herkulesből a férfierő. Huxley pályája a csillogó frivolitástól egy új erkölcsiséghez vezet, a koravén kiábrándulástól s dix-huitiéme játékkedvtől a mai tömeg-civilizáció megtagadásáig, a neurotikus pásztorjátéktól a gúnyiratig, a kor élettani torzképétől a kor bevádolásáig, az elvesztett hittől a pacifista hitvallásig. Csak egy zsoltáros, puritán nép ivadéka harcolhat olyan szenvedéllyel a békéért s a nemzeti ellenfelek: Itália, Japán és Németország emberi igazáért, mint a negyvenes Huxley.
A puritán fordulathoz elég volt az angol vér. De ahhoz, hogy e fordulattal semmit se veszítsen a művész, lángész kellett. Kisebb ember belepusztult volna a változásba: elalszik okosan, fölébred kenetteljesen. Csak ha ezekre a veszélyekre gondolunk, becsülhetjük igazán Huxley morális újjászületését.
