BARTALIS JÁNOS: UJJAIMBÓL LILIOMOK NŐNEK…
Ó, isteni erő, Tavasz, dús humusz!
Etetem az állataim és kurjongatok.
Ó, falusi költő, pogány Isten, Ovidius!
Szól a cinege, döngnek a méhek.
Mellem kifeszítem, szénát tépek.
Nyujtok állatoknak világeleséget.
Tápláló édes tejet…
Fia-borjúm is lesz mához egy évre,
S csillag nő fejére.
Pár évek múlva nagy lesz és túllát majd rajtam.
Allah hiába növeszti nagy szakállam.
E dús virágok közt
Virágba borulok én is.
Ujjaimból liliomok nőnek.
A szemem két alvadt szomorú rózsa.
Vállamat százszorszépek borítják.
Homlokomat borostyán koszorúzza.
És két csodás virágszárnyam nő,
Mellyel magasba repülök.
Az égben kacagnak az angyalok
És én örülök.
Megismernek állatok, virágok.
Énekem a magasból csodálva hallják
Zord századok s bús erdélyi álmok.