JANKOVICH FERENC: ŐSZI ÉG ALATT
reszket a völgyek kéke,
hülnek a fészkek, a dombok alatt
meghördül a szél s tompán elakad, –
lázas a dombok képe.
rózsáid földre hullnak,
a tölgyerdők pozsgás szine tört,
marcona felhők szükítik a kört,
fejed fölé tolulnak.
félénk összebuvása,
úgy az összebútt lombu táj
megdermed és arcába váj
sötét rémlátomása…
teremtő gerjedelmed?
S mi szárnyaival égig ér:
galambi hit, vagy vércsecél –?
Itt minden őszbe dermed.
reszket a völgyek kéke,
fecskék szállnak a dombok alatt,
egy könnyü kis őz röppenve szalad
az erdő sűrüjébe.