FENYŐ LÁSZLÓ: FIGYELVE PISLÁN, TÁRGYILAGOSAN…
FENYŐ LÁSZLÓ: FIGYELVE PISLÁN, TÁRGYILAGOSAN…
A vad… és emberben a fiatal:
vicsorog mindig és ugrani kész.
vicsorog mindig és ugrani kész.
Nem ugrom… fekszem s ha vicsorgok olykor:
sóhajnak vélnéd, annyi az egész.
sóhajnak vélnéd, annyi az egész.
Bizsergő rúgás, karcsú topogás
szunnyadt fiatal lábaimba hajdan:
szunnyadt fiatal lábaimba hajdan:
ma, morgással is fösvény, vén kutyák,
hevernének egyre a napos porban.
hevernének egyre a napos porban.
Ki ifjuságomban annyit bucsúztam
s minden bucsúmnak alján a remény
s minden bucsúmnak alján a remény
sandított új örömre, új bucsúra,
túlhágva im az életem felén:
túlhágva im az életem felén:
már nem bucsúzom… A semmire várok,
figyelve pislán, tárgyilagosan,
figyelve pislán, tárgyilagosan,
az üresség vizenyős szeme néz rám
s én visszanézek majdnem okosan.
s én visszanézek majdnem okosan.
Bölcseség – mondtam egykor mosolyogva.
Önáltatás – mondom és nem mosolygok.
Önáltatás – mondom és nem mosolygok.
Élet… rémlik, mint homályos adósság:
rendezni kéne végre ezt a dolgot.
rendezni kéne végre ezt a dolgot.
De miért is tenném? Az kövesse célját,
kit indulata hajt, hogy célja van.
kit indulata hajt, hogy célja van.
Bosszúm kétajku csönd… zsibbad az inger –
semmire se tartogatom magam.
semmire se tartogatom magam.
