Illyés Gyula: Mint szobád…
otthon lesz, ragyogván,
e vak szerelem úgy lett otthonom attól:
neked panaszkodnám.
mint rég, ha bajomban
anyámra gondoltam s máris könnyebülten
feléje hejoltam.
hova viszel vissza?
Az elvadult földön ráismerek ujra
biztos otthonunkra.
Elnézem fölényes
mosolyotok, ahogy a remegő, éhes
zsákmánnyal megtértek.