November 23.
November 23.
Egyedül, otthon, a lakásban, ahol meghalt. Úgy zokogok, mint egy tébolyult. Mi lesz velem? Nem lőhetem főbe magam, pedig ha van még boldogság a számomra és van remény: annak a pillanatnak a reménye csak, amikor érzem majd: most vége. De nem lehet, a kisfiam miatt, akit oly rettenetesen sajnálok, hogy nem tudok meghalni. Undorodom ettől — vidámság nélkül lenni, egy egész életen át! nekem, aki ismertem a pogány örömet és vidámságot. Szörnyűeket álmodtam ma, ó, szörnyűeket. Gyilkosságot és tébolyt.
