Kardos László: Tibold Márton • Molter Károly regénye — Révai
Kardos László: Tibold Márton •
Molter Károly regénye — Révai
Molter Károly regénye — Révai
A kisebbségi sors állandó függőséget, állandó nyomást jelent. Ez a függőség és ez a nyomás sajátos „kisebbségi" vonásokat váj a lélekbe, amely — egyéni alaptermészete szerint — hol az alacsonyabbrendűség sunyi pislogásával, hol a fojtott dac tartózkodó méltóságával, hol pedig a kiegyenlítődött, a tényekhez igazodó gyakrolatiasság realizmusával helyezkedik el a többségi világ szabadon hagyott hézagaiban. A kisebbségi lélek sajátosságait feltárni érdekes, újszerű s mai magyar helyzetünkben lázasan aktuális feladat, s így Molter Károly új regénye — Tibold Márton — termékeny témából nőtt. Termékenysége megkettőződött azáltal, hogy a kisebbségi lelket nem statikusan — kisebbségi vonásainak állandóságában — hanem dinamikusan — egy asszimilációs folyamat változó fázisaiban — tűzi ki az ábrázolás céljául. A regény hőse egy bácskai sváb fiúcska, aki elhidegül vérrokonaitól s áthajlik a többségi magyarságba. Felnövekedvén Erdélybe kerül tanárnak, ott éri az impériumváltás, amely éppen akkor, amikor már többségivé, magyarrá olvadt-emelkedett volna, a románsággal szemben szorítja kisebbségi helyzetbe.
Molter Károly regényét az a bizonyos „erdélyi szellem" lengi körül, amely igazában: tájszínekkel egyénített, történelmi gyökérzettel elmélyített humanizmus. Ennek a szellemnek a levegőjében a legkonokabb keménységet is puhulnak valamicskét és a legreménytelenebb szakadékok fölött is akad egy-egy vékony palló. Molter könyve csupa jóindulat, csupa magas megértés és úri-bölcs megbocsátás. Jól esik ebből a levegőből mélyet, erőset lélegzenünk. Viszont nem szabad elhallgatnunk, hogy e lágyabb szemléletmód következtében az egész asszimilációs rajz valahogyan eufémisztikussá, retusálttá lesz. Nagyon is sima, nagyon is zavartalan és töretlen vonalú ez az út a germánságból a magyarságba, s ennélfogva nem is eléggé érdekes, nem is eléggé hiteles. Vívódások, megtorpanások, kerülők, csüggedések és újrakezdések hiányát érezzük ennek a beolvadásnak a történetében. Csüggedést és újrakezdést látunk is eleget, de inkább csak a hős szerelmi életében holott ennek a könyvnek az igazi jelentőségét a kisebbségi lélek megszenvedett, küzdelmes beolvadásának elszánt, tüzetes, bátor ábrázolása adhatná meg. Ebben az irányban azonban csak kíméletes, felületi munkát kapunk. A regénynek így is van hangulata és vonzása, de a heroizmusnak az a különös fajtája, amely a feladatukat könyörtelenül és véglegesen megoldó művek nagy mágnese, nincsen meg benne.
A könyv anyagát javarészt — érezhetően — az író emlékei teszik, s mint az ilyen könyveknél történni szokott, a gyermekkor rajza dúsabb és érdekesebb, mint a felnőtt éveké. A gyermek Tibold Márton sorsa mélyebben nyúl az olvasóba, mint a pesti filozopteré, vagy a vásárhelyi tanáré, aki az utolsó fejezetekben vajmi áttetsző, szegényes figurává lankad. De a gyermek Tibold képe sem hibátlan, ha gazdagabb és élőbb, is, mint a férfié. Ellentmondó, széthulló vonások, formák ütköznek ki rajta, amelyeket az író elmulaszt magasabb jellem-egységbe hangolni, összefogni. Önéletrajzíróknál típusos hiba ez: az emlékezetben még egységes és hiteles adatok a regény számára szét- és kiválogatva már nem adnak kerek és hű képet.
nem teljes sikerű könyv hát Molter Károly új regénye, de szimpatikus, tisztességes és magasabb értelemben tehetséges íróról ad újabb, jóleső hírt.
