Szolnoki István: A gondolatolvasó gép • André Maurois regénye — Franklin-kiadás
Szolnoki István: A gondolatolvasó gép •
André Maurois regénye — Franklin-kiadás
André Maurois regénye — Franklin-kiadás
H. G. Wellsnek, vagy Karinthynak való téma. Egy amerikai egyetemen professzorkodó angol természettudós érzékeny gépet konstruál és a fonográfhoz hasonló módszerrel felvételt készít a gondolatról, vagy legalábbis a gondolatnak azokról az elemeiről, amelyek szavak formájában s a gégefőben megfelelő rezgéseket elindítva jelentkeznek.
Fantasztikus regényt várunk, a civilizáció forradalmát, vagy gúnyiratot az egészségtelenül túlzó mechanizálódás ellen. Az író azonban mintha szégyenkeznék a tárgyban rejlő fantasztikum miatt. A cselekményt tudatosan — nem is a jövőbe — hanem a közelmúltba helyezi s letompítani igyekezvén az olvasó csodálkozását, kispolgári realisztikus milieuregényt ír, sőt a lélektani lehetőségeket is alig aknázza ki.
Maurois nem a feltalálót, hanem annak kollégáját, az első kísérletek egyik véletlen áldozatát, a francia irodalomtanárt választja regénye hőséül; házastársi veszekedések, megbékülések, a kisváros egyetemi életének intrikái között pereg a regény és kallódik el jobb sorsra érdemes, érdekes alapgondolata. A házastársak, akik kihallgatták egymás legtitkosabb álmodozásait, átmeneti elhidegülés után közelebb kerülnek egymáshoz s gentleman agreement-t kötnek, hogy a másik tudta nélkül többet nem fogják az átkozott masinát használni.
Az irodalomtanár visszatér Franciaországba s itt még egyszer olyasmi történik, ami a regényt szélesebb horizontok felé indíthatná el. A tanár "pszichográfjával„ a vele ellentétes politikai nézeteket valló sógora titkos gondolatait lesi el s csodálkozva tapasztalja, hogy milyen tisztességes ember az, akit azelőtt politikai szenvedélyektől elvakultan gyűlölt. A két férfi közt meleg barátság fejlődik ki s bár az író néhány szóval jelzi is, hogy tudatában van annak, amit itt a pszichográf szerepéről, egy általános európai megbékélésről bővebben s talán valami nagyszabású cselekmény formájában elmondhatna, megint csak elsétál a lehetőség mellett, sőt végleg elejti (mondhatnánk: leejti) témáját. A pszichográfból néhány évvel később megszokott, divatjamúlt játékszer lesz, különösen, mert kiderül, hogy nem az emberek szándékát, terveit, hanem az ártalmatlan álmodozásait képes kikémlelni.
Erre a dicstelen sorsra jut a gondolatolvasó-gép, de ne sajnáljuk. Ugyan hová is lenne a gondolatszabadság végső, még ki nem kezdett, s egyre inkább újra elterjedő ősformája, t. i. az, hogy "gondolhatsz, amit akarsz, csak kimondani nem szabad„?
