Június 23.
Június 23.
Az angol és francia társadalom fejlődése a középkori Firenzében tartott főpróbát. Mondtam ezt egyszer Salvemininek, nem hitte. A történészek nem hisznek a párhuzamokban. Machiavelli és Guicciardini szülővárosa politikailag is hamarább felnőtt s megérett, mint a korabeli Európa. A hősiesen nagyzoló és kifinomult város a kormányzást tapasztalati műalkotásnak tartotta, amelyet eszmékkel és kísérletekkel tökélyre lehet vinni. Évszázadokig ragaszkodott ahhoz a végzetes rendszerhez, amit államválságnak hívunk. Folyton rázkódott, rengett, minden rendszert levedlett magáról. De a dölyfös őslakók ezt olyan természetesnek tartották, mint a vegyész az apróbb laboratóriumi robbanásokat.
Az olasz félsziget a lombard városszövetség s a spanyol szolgaság közt egyébként is végigpróbálta az újkor nemzetiségi harcait. Valósággal fordított, kicsinyítő látcső Európa történetére. A színpad s a szöveg ugyanaz, csak a méret volt kisebb. Ezzel magyarázható az a párhuzamos tünet, hogy se Itáliának, se Európának nincs jól összefoglaló története. Van jó firenzei, milánói, velencei, stb. történelem, ahogy van jó francia s angol történelem is. Nekik Firenze története ugyanaz, ami Európának egy nemzeté.
Nézzünk egyszer olasz látcsővel a huszadik századra! Azt hiszem, okulásunkra lehet, ötszáz év múlva látcső nélkül is így fognak ránézni. Ami nekünk életbevágó becsületügy, az utókornak olyan homályos és mellékes lesz, mint a szövevényes északolasz "combiazioni" Medici Lőrinc korában. Perugia valamikor a városházára függesztette a megszégyenített Siena láncait, Genova a pisai kikötő láncait mutogatta. Az utas megáll e múzeumi tárgyak alatt, tanácstalanul keresgél a Baede-kertben. Bárcsak itt tartana már az európai dédunokánk!
