Nagypál István: KOROM ÉS KORONA • Szenczei László regénye Erdélyi Enciklopédia kiadása
Nagypál István: KOROM ÉS KORONA •
Szenczei László regénye Erdélyi Enciklopédia kiadása
Szenczei László regénye Erdélyi Enciklopédia kiadása
Igényes regény: tárgya az erdélyi uralomváltozás a világháború végén, annak minden forradalmi ízével, népszenvedélyével, primitív és romboló misztikumával. Hőse a magyar-román falu, s ezen belül Blendea, a nyomorék román zsellér, aki tyúktolvajként kezdi, s katonaszökevényekből, elvadult hegyi pásztorokból, szénégetőkből összeverődött forradalmi horda vezéreként végzi. Közben feltorlódik a háborúvég minden kiáltó ellentéte, lemeztelenítő hatása, szétromboló rendje: beszállásolás, földesúri dáridó, rekvirálás, majd kastélyfosztogatás, primitív vagyonszétosztás, rémuralom, s legvégül az új urak bevonulása.
Ezt az esemény-tömeget Blendea alakja köré csoportosítja az író; de ahogyan az ő alakjai is szakadozott, nem egységes, úgy törik meg időről időre a cselekmény hullámverése. Belndea komisz nyomorúságában tolvajlásra vetemedik, majd egy zsarnok szénégetőgazda titkos telepére menekül, az erdő mélyén meglepetésszerű látomások érik – nem tűnik ki világosan, tényleg megtörténnek-e vele, vagy csak ő akarja elhitetni követőivel –, a béke hírére megszervezi a katonaszökevény szénégetőket, megölik a gazdát, és elindulnak szélnek kergetni az urakat és helyreállítani Krisztus uralmát, valamint ősi vagyonközösséget. Belndea emelkedése hirtelen törik meg: mikor kiskirálysága végén a Város ellen vonul, ott már román katonaságot talál – új urakat a régiek helyén. Erre serege szétszéled, ő pedig visszatér földhözragadt szegényparasztnak, mintha mi sem történt volna. A regény vége így kissé hihetetlen: túl magasra ível, s aztán váratlanul huppan a földre a nagy álmok után.
A regény érdekessége a faluszemlélet. Lehető teljes egységben akarja bemutatni a falu sokrétű közösségét, s ezért felvonultat minden jellegzetes alakot, a koldus zsellértől a cinikus földesúrig. Kissé zsúfolt is lesz így a szereplőlistája, s a legtöbbnek csak klisészerű jellemzés jut. Van azonban egy-két kitűnően megrajzolt alakja: az áhítatos, szegény kis román pópa, a ravasz, kegyetlen szénégetőgazda, a hízott, goromba tiszttartó. S egységes és töretlen a névtelen tömeg, a parasztság képe. A tömegjelenetek hangulata mindig hibátlan és valószerű; látszik, hogy az író teljesen a falu szemszögéből akarta megrajzolni széles körképét – s e tekintetben sikerült is neki. Ellentétek is csak a szegényparaszt – zsírosparaszt – falusi intelligencia – földesúr fokozatokban vannak, magyarok és románok között sosem. Reakcióik, az eseményekben való részvételük, nyomoruk mind azonos és egységes. Népi ellentétek csak a falusi intelligencia körében nyilatkoznak meg, de itt is inkább csak jelezve vannak.
Egészen különös a regény megírása. Majd minden epizódja a népszenvedély, a forrongó vagy felszabaduló indulatok egy-egy állomása; s a heves események mind a leghűvösebb, legszíntelenebb modorban vannak megírva, krónikás egyszerűséggel: mintha erőszakolt fegyelemmel tartaná vissza önmagát a szerző minden beleéléstől – pedig egy kis szubjektív véna nem ártana egy regénynek. Az egész elbeszélés valami furcsa, tompa színt kap ettől a fojtott stílustól, s érzésünk az, hogy a szerző evvel a tömör stílussal sűríti egybe különben szakadozott, sokrétű egybe különben szakadozott, sokrétű anyagát. Mindamellett erősen realista megfigyelőkészsége és erőteljes ábrázolása ellensúlyozzák szokatlan stílus-monotóniáját. Érdekes, erősen egyéni hangú regény: talán csak az a látszólagos könnyedség hiányzik belőle, ami a tökéletesen épített írásművek nehéz szerkezetét takarják.
