CS. SZABÓ LÁSZLÓ: A HŰSÉG JUTALMA

Teljes szövegű keresés

CS. SZABÓ LÁSZLÓ: A HŰSÉG JUTALMA
A francia köztársaságban, egy baloldali kormány alatt akadémikussá választották a rojalista Maurrast. A vén sas a börtönből repült a Kupola alá. Nem először volt lecsukva s talán nem utoljára. Gondoljunk Blanquira, az agg, örök összeesküvőre! Franciaországban a forradalmárok hosszú életűek, akármelyik oldalon állnak. Maurras is már egy félszázad óta ígér a politikusoknak kötelet, golyót és párbajtőrt. A külseje is olyan, mint egy ütésre emelt kampós juhászbot.
A választás idején kiégett arca a könyvkirakatokban függött. Az ember minden pillanatban várta, hogy Caesar szavaival támad a honfitársaira. Mert Maurras a legrégibb latin provinciában született s a gall háború óta semmit sem tanult. Franciaországot úgy szereti, ahogy a Hódító látta, a republikánusokat úgy gyalázza, mint Caesar a fogoly gallokat, a Rajna jobb partja a képzeletében ma is váltakozó ősmocsár és szűzerdő, a németek sörénye vállig ér és szekértáborban laknak. Maradi ember, kétezer évvel maradt a kora után.
"Gondolom, milyen dühös volt a Népfront a választásért!" mondja egy ismerősöm. Mondhatom egy kicsit sem. Franciaország módfelett becsüli ezt a fantasztikus öregembert. Megbecsüli benne a hűséget, ha egy kétezer éves emlékhez ragaszkodik is. Maurras gyűlöli a kortársait, de szereti és szolgálja Caesar Galliáját s ez a franciáknak elég. Tudják, hogy minden erény közül a hűségnek van a legnagyobb ára. Neki is le kellett mondania rangról, vagyonról, családról; remegő, kopott tollából él s a gomblyuka csupasz. A maga ura, de a maga cselédje is, halálig szolgálja azt az aszkétikus magatartást, amit hűségnek hívnak. Tudtommal egy félszázad óta nem változott az élete. Börtönből visszatér az örök diáklakásba, a szerkesztőségi szobából a börtönbe. A franciák keveset törődnek már a haragjával. Tisztelik benne a szolgát, aki egy kétezer év előtti hazaért maradt szegény.
Igaz, hogy még ehhez a magatartáshoz is Franciaország kell. Ázsiában hideg cseppeket csöpögtetnének a tarkójára. Rég megpuhították volna.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem