CS. SZABÓ LÁSZLÓ: HÁROM SZOBA
CS. SZABÓ LÁSZLÓ: HÁROM SZOBA
Kiskoromban bejárhatatlan volt a két szobánk. Grönlandi szél fújt az íróasztalból, a tálaló és az asztal közé betört a Nílus, a futószőnyegről mindenki tudhatta, hogy az Eufrátesz, az ágy alatt a Kordillerák aranybányáiban jártam. Egész délután magamra hagyhattak, hazajövet a régi helyen találtak. Hogyne találtak volna, mikor egyik széktől a másikig krokodilok közt kellett szörnyű óvatosan átkelnem.
A grönlandi szél elállt, a Nílus kiszáradt, a Kordillerák lekoptak. Az otthon egy íróasztallá zsugorodott. Dolgom volt a világban, megpróbáltam egy tenyérnyit bejárni abból, amit gyermekkoromban átkutattam. Nehezen ment, a felnőttek mindent túl nagyra szabtak. A zsákmányt aztán az íróasztalra töltöttem.
Ez a felnőtt világ zavaros volt, de elég barátságos és türelmes. Nemcsak a fiatalembert mulatatta. Mulattatna a mai eszemmel is. Csakhogy közben egy kis változás történt vele, ahogy öregedtem, ő gyerekeskedett; hangszórókkal és totemjelekkel kezdett játszani. Visszatértem előle az otthonomba, a magam játékaihoz. Konjunktúrája van az otthonnak, mint a háború után az éjjeli mulatóknak s a kábítószereknek.
Mostanában például hetekig hajóztam Szardínia és Korzika régi térképei körül az állólámpán. Eltévedtem egy ismeretlen szőnyeg meséiben. Összeszoktam egy ismeretlen kályha melegével. Fölfedeztem a második szobát.
És készülök a harmadikba. Néhány kőnyomatos erdélyi képet s két kis könyvállványt már előreküldtem. Holnap befűttettek. (Már tudniillik a kályhába.) Vegyétek föl a horgonyt, Nemo kapitány elindul.
Ismét magamra hagyhattok egész délután. Estére a régi helyemen találtok. Az állólámpa körül hajózom. De ha az őrszem földet jelez, egyetlen lövéssel leszedem az árbocról. Maradjon a kettőnk titka, nehogy a matrózok kikötésre kényszerítsenek.
