5.
a hajlongó, riadt vidéken,
tereli zsákmányát az égen:
völgyek és ismerős hegyek
futnak rabszolga-menetében.
egy rét repül! - oh édes Tolna
így szakadsz emlék-darabokra -
Valóságban is karmai
közt erre próbál már a horda.
Két napja csorognak e versek,
mint csapjai felszakadt sebnek.
Várom, a szív belealél.
A szenvedés se könnyebbít meg.
mint a csikaszé olvadáskor,
mikor újra a hegyre gázol
részegen a pattanó gally
s nősténye messze illatától.
szívemből bárha úgy kerengsz föl,
mint összeomlott épületből
a porfelleg szép griffjei,
ragadj fel omló életemből.