Sándor Kálmán: Aratástól hóhullásig • Sásdi Sándor regénye – Cserépfalvi
Sándor Kálmán: Aratástól hóhullásig •
Sásdi Sándor regénye – Cserépfalvi
Sásdi Sándor regénye – Cserépfalvi
Micsoda megrendezett és központilag irányított valósággal találkozunk ebben a naturalista eszközökkel megírt regényben, az írói önkény milyen istenei irányítják a felvonuló alakok életét? Nincs végzetük, de nincs jellemükből és helyzetükből fakadó sorsuk sem! Ezek helyét a deus ex machina foglalja el, amely mindig kellő pillanatban lép közbe. Egyszer főbírónak hívják és a vájárból egyetlen szavára képviselő lesz, máskor cséplőgép formájában jelentkezik és leszakítja valakinek a lábát, majd a vadászfegyverbe bujik és megvakít egy kisfiút, teherautó képében hatásosan elgázolja a tönkrement fuvarost. Végül, de nem utolsósorban még karrikatura formájában is tiszteletét teszi. Ekkor Micikének nevezzük; írtja a szemöldökét, mozgásművészetet tanul és a lélekelemző orvos engedélyével csakis 50 éven felüli férfiakkal óhajt szeretkezni. Ez szemünkláttára sikerül is: ez a városi lány megrontja még a romlatlan 50 éven felüli képviselőt is! És itt sajnálattal kell visszaemlékeznünk Sásdi Sándornak Nyolc hold föld című regényére, amely a paraszti élet biztos ismeretével, a valóság fegyelmezett interpretálásával, határozott írói és társadalomszemléletével valóban jelentős írás volt. Ezúttal azonban – úgy látszik – éppen az írói és társadalomszemlélettel van egy kis baj. És ezek nélkül, minden irodalmi műfaj közül, legkevésbé a regény állhat meg a lábán. (Bizonyára a nyugtalan kor és egyéni helyzetének tisztázatlan volta torzítja el a különben kiváló író mondanivalóit: enyhítő körülménynek elég ez, de mentségnek vajmi kevés.) A főhősnő megindító figurájában ezúttal is megcsillannak a régi Sásdi erényei: a paraszti valóság ezer részletének szorgos egybehordása, biztos és egyszerű lélekrajz, erős vegetatív és hiteles érzelmi élet, a napi munka megkapó ritmusa. Megható a falusi kocsmáros alakja is; sajnálatunkra azonban az író ezúttal úgy vállal az üldözöttekkel közösséget, hogy még társadalmi helyzetükből fakadó, sőt általános emberi hibáikat is korrigálja – a valóság rovására. Pedig az ő ügyüket éppen a legnyersebb valóságra bízhatta volna a legnyugodtabban.
