ELNÖK (Szabad György)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (Szabad György)
ELNÖK (Szabad György): Köszönjük. Tisztelt Országgyűlés! A költségvetési bizottság önálló indítványt nyújtott be a Magyar Köztársaság 1991. évi költségvetéséről és az államháztartás vitelének szabályairól szóló 1990. évi CIV törvény módosításáról és egyéb rendelkezéseiről a 2983-as számon.
A törvényjavaslat az Állami Számvevőszék 1991. évi finanszírozásának módosítását indítványozza. A költségvetési bizottság kérte az előterjesztés sürgős megtárgyalását. Határozathozatal következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést: egyetért-e a javaslat sürgős tárgyalásával? Most kérem szavazatukat. (Megtörténik.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy a jelentkező államtitkárokkal együtt az Országgyűlés 273 szavazattal 1 ellenében, 9 tartózkodás mellett kimondta a javaslatra a sürgősséget.
A költségvetési bizottság javaslatát mindezek nyomán kiadom az alkotmányügyi bizottságnak.
Bejelentem, hogy Mécs Imre képviselőtársunk a Szabad Demokraták Szövetsége részéről mintegy 100 képviselőtársával együtt törvényjavaslatot nyújtott be az 1956. évi emlékérem és emléklap alapítására a 2994-es számon. Az előterjesztést az ülést megelőzően kapták kézhez képviselőtársaim. A beterjesztők kérték a javaslat kivételes és sürgős megtárgyalását. Figyelemmel arra, hogy képviselőtársaim megismerhessék a törvényjavaslat tartalmát, az előterjesztés napirendre tűzéséről, illetve tárgyalási rendjéről a holnapi ülésnapunk kezdetén határozunk.
Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy Szauter Rudolf képviselőtársunk jelezte, visszavonják az 1730-as számú önálló indítványt, amelyet Bethlen István és Csapody Miklós kévpiselőtársainkkal együtt nyújtott be. Mivel a bejelentést Szauter Rudolf tette, megkérdezem a jelenlévő Bethlen István és Csapody Miklós képviselőket, hogy csatlakoznak-e a bejelentéshez.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem