SZŰCS M. SÁNDOR (MDF)

Teljes szövegű keresés

SZŰCS M. SÁNDOR (MDF)
SZŰCS M. SÁNDOR (MDF) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem vagyok híve a napirend előtti felszólalásoknak, (derültség) sajnos másodszor kényszerülök rá, de ennek, azt hiszem, egy pici történelme van. Lehet, hogy kevesen mondhatnák el az apró történelmet. Egyszer akkor szólaltam fel, amikor barátaim megkértek az újfehértói eset nyomán, hogy szólaljak fel, hogy várjunk még egy-két hetet. Hála Istennek, lett eredménye az egy-két hétnek. Erre az kötelezett, hogy az újkori földosztás első karóját Lövőpetriben ütöttük le.
Mostani felszólalásomra az kötelez, hogy 1989. szeptember 29-én egy elég kemény pártállami körben, Szabolcs megye egy zárt vidékében kétháromezer emberrel apró almaháborút szerveztünk, pár órára lezárva az utat - ugyan nem akartuk -, de éreztük, hogy tíz-húsz-harminc éve kifosztva és zsarolva van az a nép almájában, verejtékében, munkájában. S aztán most nem azért, hogy az én ablakomat verjék be almával, hanem újra megy ez a fosztogatás, a tétel 1-2-3 milliárdos legalább. Gondolom, hogy majd ha megy a költségvetés vitája, az ellenzék egy napot is szívesen rááldozna egy ilyen tételre.
Én a minisztériumot hetente jártam, és mindig beszéltem. Jóllehet azért szólok, mert az almánál keresleti oldal van, mivel ott harminc-negyven éve fordul elő - hála Istennek, hogy ilyen ritkán -, hogy Nyugaton lefagyjon az alma. Az idén ez történt. Gondoltuk, hogy egyetlen fillért nem kell kérni, mert megoldódik a probléma, keresik. Igen ám, de apró trükkök nyomán olyan helyzetet teremtettek, hogy már a Kelet-Magyarországban féloldalas, egész oldalas hirdetésben van, hogy 7 forintért, október 1-jétől pedig 6 forint 50 fillér kemény pénzért vásárolják a léalmát kilométeres sorok nyomán.
Tehát elsősorban azért szólok, mert annak a 600 ezer embernek a nevében, akik ebben az országban hosszú ideje a legtöbbet dolgoznak, a legkevesebbet keresnek, ennek nyomán a legszegényebbek s a legvédtelenebbek, mert a parasztember hosszú évtizedek nyomán nem kapott védelmet, nem volt érdekképviselete. Most is könnyen kaphatnám a választ, hogy meg kell szervezni, rendezni a piacon, de valamirevaló közgazdász tudja, hogy eszköz nélkül nem megy.
Nemhogy bank, háttéripar lenne a kezében, hanem már a Trabantjába sem tud tankolni, s ezért kerékpárjával hiába próbál szaladgálni olyan emberekkel szemben, akik a kereskedelmi banditizmus megvalósításán működnek. (Taps a Kisgazdapárt soraiban.)
Mélyen reméltük azt, hogy 30 %-os inflációnál, 50 %-os vegyszerár-emelkedésnél legalább 8 forint körül kiköthet a léalma. Jóllehet tudjuk, hogy nagyon sok almafa maradt metszetlen, míg vállalkozó szellemű emberek vagy a szalmazsákból, vagy valahonnan kivették a pénzt, dolgoztak, s aztán azt látják, hogy egy agrárpiaci rendtartási döntés nyománamikor magam is félig hivatalos voltam az ülésen, s ledöbbentem először azon, hogy - a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériuma felajánlotta azt a nagyon kedves ötletet, hogy ahol termelés van, a 15%-os exporttámogatást vonják el. Akkor azt mondottam: uraim, a parasztemberek állát már felkötöttük, ne temessük el még vagy két hétig őket!
Azután jött egy újabb változat, valaki az érdekképviselet részéről azt ajánlotta bölcsen, hogy ha már ez nehezen megy, hadd hozzanak be szilvát. Mondom, persze, nagyon természetes. Most lenne egy 1214 forintos ár, most talán fellélegez az uborka után az ember, hát most öljük meg az árat. Megdöbbentem a szavazásokon. Csak egyetlen apró művelet, amely képes a szabolcsi parasztok zsebéből 500 millió vagy 1 milliárd forintot kivenni, az az, hogy a léalma exportját 50 ezer tonnára korlátozták, mert a mai magyar ipar 400 ezer tonnát tud csúcsrajáratásnál feldolgozni. Ezt maguknak biztosítani akarják, s megjelennek a hirdetések, már látjuk, hogy rúddal verik az almát, mivel az embereket kifosztják. Az emberek pedig kinyűvik azokat az almafákat, amelyekre a termelőszövetkezetek száz vagy több száz millió forint dotációt kaptak az évtizedek folyamán.
Az exportalmánál, ami a szovjet piacra kerülhet - nem egy túl nagy mennyiség -, 20 forint 40 fillérre jött ki az ár, levonva belőle a göngyöleget, ez 14,60. Máris a felvásárlótelepeken megjelenik a 12 kemény forint, másodosztályra 8, s a harmadosztályra 3,50. A felvásárolók nyugodtan mondják: örüljünk, ha kijön a 8 forintos ár.
Tragikus, szomorú és nyomorult a helyzet. Én magam azon nem lepődöm meg, hogy a tőlünk 6 forint 50 fillérért, 7 forintért megvásárolt alma itt Pesten a kirakatokban 38 forintért van kitéve. Ugyanaz az alma - de van, aki azt mondja, 45-ért is -, csak az a különbség, hogy meg van törölve fényesre. Így csak hatszoros a szorzó, de én ezt megszoktam.
Tisztelettel kérem a miniszterelnök urat, aki, hiszem, nem enged a gazdasági zsarolásnak, s úgy ismerem, demokrata (derültség) hogy a mezőgazdasági minisztertől kérjen jelentést. Jelentést ebben a dologban, ha van valamennyire lehetőség, mert a forgatókönyvet ismerjük. És nem szeretnék olyan nyugtalan lelkiismerettel aludni, amikor látom, hogy nyilvános fosztogatás történik, idézve a mondatot, hogy "vétkesek közt cinkos, aki néma". Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Döntés önálló bizottsági indítvány sürgős tárgyalásáról

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem