ELNÖK (Szabad György)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (Szabad György)
ELNÖK (Szabad György): Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! A házbizottság korábban hozott általános érvényű állásfoglalása alapján indítványozom az önálló indítvány napirendre tűzését. Határozathozatal következik. Most kérem szavazatukat! (Szavazás.)
Közben felhívom a tisztelt képviselőtársaim figyelmét, hogy fontos, de rövid határozathozatalok egész sorára kerül sor, úgyhogy kérem, őrizzék meg a Ház határozatképességét.
Az Országgyűlés – megkérdezem az államtitkárokat, hogy szavaztak – 128 "nem" szavazattal 78 ellenében, 11 tartózkodás mellett nem támogatja az önálló indítvány napirendre tűzését.
Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy a Kormány új változatban benyújtotta az 1992. évi vagyonpolitikai irányelvekről rendelkező országgyűlési határozati javaslatát, a 6019-es számon.
Ugyancsak új változatban benyújtásra került a Magyar Köztársaság honvédelmének alapelveiről és főbb feladatairól szóló határozati javaslat, az 5972-es számon.
A két előterjesztést képviselőtársaim az ülést megelőzően kézhez kapták.
Tisztelt Országgyűlés! Összhangban a bizottsági elnökök ma reggeli ülésén elhangzottakkal
– a pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló 1989. évi XXXIII. törvény módosításáról rendelkező javaslatot megtárgyalásra kiadom az alkotmányügyi és a költségvetési bizottságnak,
– a társadalmi szervezetek kezelői jogának megszüntetéséről szóló 1990. évi LXX. törvénnyel érintett ingatlanok jogi helyzetének rendezéséről szóló javaslatot megtárgyalásra kiadom a költségvetési, az alkotmányügyi, törvény-előkészítő és igazságügyi bizottságnak és az önkormányzati bizottságnak,
– a gyermek jogairól szóló egyezménynek a magyar jogrendbe illesztése tárgyában született határozat módosításáról rendelkező új határozati javaslatot megtárgyalásra kiadom a szociális, az emberi jogi és az alkotmányügyi, törvény-előkészítő és igazságügyi bizottságnak,
– a Magyar Köztársaság Kormánya és a Marokkói Királyság között – rövidített címet mondok – a kettős adóztatás elkerülése tárgyában született egyezmény megerősítéséről szóló határozati javaslatot megtárgyalásra kiadom a külügyi bizottságnak és a költségvetési bizottságnak,
– a magyar–marokkói beruházások kölcsönös elősegítéséről és védelméről szóló megállapodás megerősítését célzó határozati javaslatot pedig a gazdasági és a külügyi bizottságnak,
– a magyar–kínai beruházások kölcsönös elősegítéséről és védelméről szóló megállapodás megerősítését célzó határozati javaslatot a gazdasági és a külügyi bizottságnak,
– a sajtóról szóló törvényjavaslatot pedig kiadom az emberi jogi bizottságnak is.
Bejelentés a családcsoport megalakulásáról

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem