ELNÖK (Szabad György)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (Szabad György)
ELNÖK (Szabad György): Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Alkalmazzuk azt az eljárást, hogy ebben az esetben is határozathozatal útján veszi tudomásul, vagy veti el a Ház az ügyrendi bizottság állásfoglalását. Tehát határozathozatal következik a Házszabály értelmezésének kérdésében. Most kérem szavazatukat. (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés – 4 államtitkári szavazattal – 211 szavazattal 1 ellenében, 9 tartózkodás mellett egyetért az ügyrendi bizottság állásfoglalásával az új Házszabály sürgető megalkotásáig indokolt eljárás tekintetében.
Tisztelt Országgyűlés! Ismét figyelmeztetve, hogy számos rövid határozatra kerül sor, s ezért kérem a Ház határozatképességének fenntartását, ismertetem mai ülésnapunk várható programját.
Először egyes előterjesztések részletes vitára bocsátásáról határoz az Országgyűlés.
Majd a Munkavállalói Résztulajdonosi Programról szóló törvényjavaslat részletes vitája következik.
Ezt követi a rádióról és a televízióról szóló javaslat általános vitája.
Majd folytatjuk a frekvenciagazdálkodásról szóló javaslat vitáját.
Délután a szokott időpontban, 14 és 16 óra között interpellációk és kérdések elmondására kerül sor.
1/4 5-kor – nyomatékosan szeretném fölhívni képviselőtársaim figyelmét, hogy hét nemzetközi szerződés, illetve egyezmény megtárgyalása és határozathozatala következik a diplomáciai képviseletek küldötteinek jelenlétében, némileg ünnepélyes formában. Nagyon fontos, hogy 1/4 5-kor a Ház határozatképes legyen és maradjon a további határozathozatalok idejére.
A nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos határozathozatalokat ugyanis a koncessziós törvénnyel összefüggésben egyes vízügyi közlekedési törvények, törvényerejű rendeletek módosításáról szóló törvényjavaslat határozathozatala követi.
Ezt követi a köztársasági elnök tiszteletdíjáról szóló javaslat határozathozatala.
Majd a társadalmi szervezetek költségvetési támogatását szabályozó országgyűlési határozathozatal folytatása és befejezése következik.
Ezután a Magyar Köztársaság 1992. évi költségvetéséről és az államháztartás vitelének szabályairól szóló törvény módosításáról intézkedő javaslat részletes vitájának befejezése és határozathozatala.
(10.30)
Ezt követi az egyes saját jogú nyugdíjak emeléséről szóló, országosan várva várt országgyűlési határozati javaslat határozathozatala, majd a Dorogi Szénbánya Vállalat állami alapjuttatással kapcsolatos tartozásának rendezéséről szóló országgyűlési határozati javaslat határozathozatala.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem