ELNÖK (Vörös Vince)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (Vörös Vince)
ELNÖK (Vörös Vince): Köszönöm. Körösfői László képviselőtársunk a miniszteri választ nem fogadta el. Kérdezem az Országgyűlést, elfogadja-e a miniszter úr válaszát. Kérem, szavazzanak. (Megtörténik.) Kimondom a határozatot, az Országgyűlés 123 "igen" szavazattal 86 ellenében, 6 tartózkodás mellett a miniszteri választ elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Felhívom képviselőtársaim figyelmét, hogy most a szünetet követően, 16 óra 15 perckor a délelőtt ismertetett programnak megfelelően határozathozatalokkal folytatjuk munkánkat, tehát kérem szíves megjelenésüket. A munkavállalói résztulajdonosi program vezérszónokai jövő heti ülésünkön, megfelelő időben, ismertethetik álláspontjukat. Ennek időbeli ütemezéséről a házbizottság csütörtöki ülésén alakítja ki állásfoglalását.
Tehát 16 óra 15 perckor folytatja az Országgyűlés a munkáját.
(Szünet 16 órától 16 óra 27 percig – Az elnöki széket dr. Szűrös Mátyás foglalja el – Jegyzők: Balogh Gábor és Boros László)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem