KÖRÖSFŐI LÁSZLÓ (MSZP)

Teljes szövegű keresés

KÖRÖSFŐI LÁSZLÓ (MSZP)
KÖRÖSFŐI LÁSZLÓ (MSZP) Tisztelt Miniszter Úr! Köszönöm a válaszát. Bár én nem azt reklamáltam, hogy a pártok milyen mértékben vesznek részt a törvénytervezet előkészítésében. Én a pedagógusok véleményének a figyelembevételéről tettem az interpellációmat.
Ezért hadd tájékoztassam miniszter urat tényleg őszinte tisztelettel, hogy mi valamennyi törvénytervezetről elküldtük a Szocialista Párt véleményét. Több fórumot szerveztünk. Olyan is volt, amelyen a tárca államtitkár-helyettes asszonya is jelen volt. És legutóbb a Demokrata Fórum Pedagógus Kollégiuma által szervezett tanácskozáson is mi országgyűlési képviselőkkel képviseltettük magunkat, a kormánypártok viszont nem. Tehát a konszenzuskeresésről ennyit.
Ön azt mondta, hogy széles körű társadalmi vitára bocsátották a törvénytervezetet. Ez kétségtelenül így van, ez biztos, de a pedagógusoknak, a tantestületeknek a törvénykoncepció alapvető kérdéseiről kialakított véleményéről világos képet változatlanul nem kaptam, és az én kérdésem tulajdonképpen erre irányult.
Az Oktatáskutató Intézet felmérése némi támpontot ad erre, erről ön is beszélt az előbb. E felméréssel csak az a gondom, hogy ez csak részben alkalmas bármilyen végső következtetés levonására. Ugyanis a megkérdezett pedagógusok csak azokra a kérdésekre válaszolhattak, amelyeket feltettek nekik. Amelyeket nem tettek fel, azokra nyilván nem tudtak válaszolni. Így például olyan alapvető kérdésben, mint az óvodák működtetése, csak azt kérdezték meg, hogy egyetértenek-e az ötéves kortól történő kötelező óvodáztatással, de azt nem, hogy mi a véleményük a háromtól ötéves korú gyerekek óvodai ellátásáról, hogy az a közoktatás része, illetve ha nem a közoktatás része és nem állami feladat lenne. Vagy hasonlóan nem derült ki a felmérésből, hogy a pedagógusok véleménye mi arról a kérdésről, hogy ez az iskolarendszer nem eredményezi-e majd azt, hogy a szabad iskolaválasztás a valóságban a települések körülményeitől és a szülők pénztárcájától függhet esetleg.
Mindezek ellenére az Oktatáskutató felmérése azért több olyan kérdést is tartalmaz, amely az interpellációmban is megemlítésre került, ezért én is felhasználom a válaszomban ezeket. Néhány példát.
A tanügyirányítás kérdése. Arra a kérdésre, hogy az iskola és a fenntartók közötti vitás kérdések orvoslásában ki legyen az illetékes, a megkérdezett pedagógusok 65,2%-a független szakértőket tartana kívánatosnak, s csak 14%-a a területi oktatási központokat és 5,9%-a a minisztériumot. Vagy egy másik példa. A nevelőtestületek döntési jogköre. E témában úgy fogalmazott erről a kérdésről a felmérés, hogy kinek a véleménye legyen a döntő az igazgató-kinevezésnél. Válasz: 81% a tantestületet, 4,7% az iskolaszéket, 1,9% a területi oktatási központot. Lehetne tovább sorolni a példákat.
Tisztelt Miniszter Úr, az én első kérdésem – mint mondtam – arról szólt, hogy a pedagógusok véleménye bekerül-e a tervezetbe. E kérdésem fontosságának igazolására megintcsak az Oktatáskutató felmérésére hivatkozom. A megkérdezettek véleménye szerint ugyanis az oktatási törvény alkotóinak elsősorban a pedagógusok véleményét kellene figyelembe venni – 39,3% mondta ezt –, másodsorban a pedagógusok szakmai szervezeteinek a véleményét – 37,4%-a állította ezt –, és a pártok oktatási szakértőinek a kompetenciáját a végső eldöntésben 0,7% tartotta kívánatosnak. Ez a vélemény egyrészt alátámasztja az én interpellációm jogosságát, másrészt elgondolkodtató, hiszen köztudott, hogy olyan szakmai szervezetek, mint a Magyar Óvodapedagógusok Egyesülete, Történelemtanárok Egylete, Új Magyar Iskoláért Pedagógiai Egyesület, vagy a Magyar Pedagógiai Társaság bizony nem ért egyet a törvénytervezet alapvető kérdéseivel.
Ugyanakkor az is szerepelt az Oktatáskutató felmérésében, hogy a pedagógusok 2,3-et, tehát elégséges osztályzatot adtak arra a kérdésre, hogy a törvénytervezet készítői milyen mértékben veszik figyelembe a javaslataikat. Én azt hiszem, hogy ez elég elgondolkodtató.
Tisztelt Miniszter Úr! Szerintem itt volna a lehetőség, hogy a minisztérium bizonyítsa, hogy ez az osztályzat igazságtalan. És hogy ez a javaslatom a vélemények nyilvánosságra hozataláról nem egy ellenzéki képviselő okoskodása, fantasztikus agyszüleménye, hadd bizonyítsam azzal, hogy megmutassam önnek ezt a körülbelül 5–600 oldalas könyvet, amit ugyanennek a Kormánynak egy másik tárcája adott ki, a Munkaügyi Minisztérium, a szakképzési törvényről beküldött valamennyi – hangsúlyozom: valamennyi – szakmai testületi vélemény összegezéséről. Ebből világos képet lehet nyerni arról, hogy mi a pedagógusok véleménye arról a törvényről.
És befejezésül engedje meg miniszter úr, hogy még egy adatra hívjam fel a figyelmét. A felmérés szerint a pedagógusok jövedelme túlórával, különmunkával együtt – megint az Oktatáskutató felméréséről beszélek – nem éri el a 15 ezer forintot a pedagógusok 60,6%-ánál, s ezen belül a 10 ezer forintot sem éri el a pedagógusok 8,7%-ánál.
Tisztelt Miniszter Úr, ha a közoktatási törvénytervezet a középpontba a gyerekek mellett a pedagógus személyét tenné, úgy, ahogy azt az ön pártjának 1989 októberében készült oktatáspolitikája hirdette; idézem: "Magas színvonalú oktatási rendszer nem képzelhető el önmaguk képzésére elegendő szabadidővel rendelkező, megfelelő feltételek között dolgozó, kiegyensúlyozott pedagógusok nélkül" – idézet vége –, akiknek, újabb idézet következik: "jövedelmének rövid időn belül el kell érnie az értelmiségi átlagjövedelmet". Szóval, ha ez a törekvés tűnne ki ebből a törvénytervezetből, akkor az interpellációmra sor se került volna.
Sajnos, én, bár eddig elfogadtam az oktatási témákban kapott válaszokat az interpellációimra, ezúttal a miniszter úr válasza nem megnyugtató számomra, és nem tudom elfogadni a választ. Köszönöm a figyelmet. (Taps a bal oldalon.)
Határozathozatal

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem