DARÓCZY ZOLTÁN, DR. (MSZP)
DARÓCZY ZOLTÁN, DR. (MSZP)
DARÓCZY ZOLTÁN, DR. (MSZP) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Napjainkban, amikor Magyarországon sokan hivatkoznak arra, hogy a különböző külföldi újságokban mit írnak Magyarországról — a Die Weltben, a La Stampában vagy a New York Timesban —, elfeledkezünk arról, hogy nemcsak napilapokban írnak Magyarországról, amit legfeljebb három napig emlékezetben tartanak az emberek, hanem nemzetközileg jegyzett, komoly folyóiratokban is.
Engedjék meg, hogy most, ilyen késő este is bemutassak egy ilyen folyóiratot, az Amerikai Matematikai Szövetség havi világhírű folyóiratát, annak is a márciusi számát. (Fölmutatja a folyóirat példányát.) Ez a márciusi szám a fő cikket a következő címmel közli: Szeged 1934-ben, és 12 oldalas cikk foglalkozik ezzel a kérdéssel.
Mi ez a Szeged 1934-ben? Arról van szó, hogy egy frissen doktorált, később kiváló matematikus, Edgar Lorch a Harvard Egyetemen megkérdezte mesterét, hogy hol tanulhatna ő tovább. S a mestere azt mondta, hogy két ember van a világon, akihez érdemes lenne elmenni tanulni: az egyik Neumann János Princetonban, a másik Riesz Frigyes — Szegeden. … azt mondta, akkor először hallotta ezt a szót, hogy Szeged, és rögtön meg is nézte a térképen, hogy hol van ez, és hát látta, hogy Magyarországnak a szélén… És végül is bizonyos okok miatt, tanulmányozva Riesz Frigyes kiváló eredményeit, úgy döntött, hogy a megkapott amerikai ösztöndíjával Szegedre jön. És ebben a cikkben leírja szegedi emlékeit, és azt, hogy mit kapott a XX. század legnagyobb magyar matematikusától.
Tisztelt Országgyűlés! A példabeszédek után, azt hiszem, eléggé logikus, ha azt mondom, hogy mindent el kell követnünk annak érdekében, hogy a magyar tudományosság, a magyar egyetemi élet kivívott rangját még ezen nehéz körülmények között se engedjük csökkenni. Nekünk nem az a feladatunk természetesen, hogy megítéljük pontosan az eredményeket, de az mindenképpen feladatunk lenne, hogy a feltételeket legalább ne rontsuk. Ebben a vonatkozásban kérek tisztelettel a törvényjavaslat részletes vitájában rendhagyó dolgokat.
Én nem azt kérem, hogy X. Y. módosító javaslatát támogassák, hanem én azt kérem, sajnálatos módon, hogy egy igen nagyra becsült képviselőtársam, Siklós Csaba módosító javaslatait vesse el az Országgyűlés. Egyrészt fájdalmas nekem személy szerint is, hogy ezt a nem éppen csodálatra méltó munkát ő felvállalta, ugyanis a Kormány előzetes előterjesztéséhez képest a törvényjavaslatban három helyen is olyan javaslatot fogalmaz meg, amely mind az előzőekkel szemben, vagyis a tudomány, a felsőoktatás, a kutatások ellenére történik.
Engedjék meg, hogy ezeket a javaslatokat felsoroljam: a már korábban említett országos tudományos és kutatási alap, ahol a Kormány előzetes beterjesztését körülbelül 200 millió forinttal kívánja csökkenteni; a felzárkózás az európai felsőoktatáshoz alapot szintén 200 millió forinttal javasolja csökkenteni; és végül a központi műszaki fejlesztési alap, amelyet közel 800 millió forinttal kíván csökkenteni. Kérem szépen, adjuk össze ezt a csökkentési javaslatot, még akkor is egy olyan összegről van szó, ami a magyar közvéleményben szemrebbenés nélkül megoldható probléma, annak fényében, hogy miket írnak újságjaink az olajbevételek, az állami bevételek hiányosságairól, a bankokkal kapcsolatos hiányosságokról — és engedjék meg, hogy ne mondjam ki azokat a csúnya szavakat, amiket le szoktak írni. Különösen fájdalmas az, hogy koalíciós képviselők és ellenzékiek is összefogtak ebben a kérdésben; gondolok itt Rab Károlyra, Nádori Lászlóra, Szentágothai Jánosra, Sasvári Szilárdra és másokra, akik észrevették, hogy ezt talán nem kellene megtennie az Országgyűlésnek.
A Szocialista Párt részéről egy csomagot adtak be, Békesi László jegyezte, és még az ő rigorózus csökkentési javaslatai is elkerülték ezeket a tételeket, ami azt mutatja, hogy ezt már ő sem merte vállalni. Ezért én személy szerint csak annyit tudok mondani, hogy mélységes fájdalommal töltene el, ha a magyar Parlament ezeket a — még egyszer hangsúlyozom — nem túlságosan nagy, de drasztikus csökkentéseket jóváhagyná, és ezért tisztelettel kérem a Parlamentet, hogy amikor sajnálatos módon, de Siklós Csaba neve el fog hangzani és a miniszter esetleg igent mond, akkor próbáljanak felülemelkedni ezeken a gondokon.
(20.10)
És én nem teszek javaslatot arra, hogy honnan, ugyanis méltánytalannak tartanám azt, hogy ilyen öszszegek mellett, amik itt forognak a költségvetésben, a magyar tudományosság, a magyar egyetemi élet és a műszaki fejlesztés lehetőségeit ne tudnánk megoldani.
És még valamiről: itt nagyon sokszor elhangzik az, hogy valamit tennünk kellene, hogy a magyar szellemi értékek ne áramoljanak ki az országból, ne hagyják el kutatóink, oktatóink az országot és színvonalasan tudjuk átadni a tudomány legfontosabb eredményeit gyerekeinknek, unokáinknak. De azért elmondok egy olyan paradoxont, ami talán meggyőzi azokat is, akik azt hiszik, hogy nincs itt olyan nagy baj.
1961 és 1985 között tanársegéd, adjunktus, docens és egyetemi tanár voltam, '85-től akadémikus, és akkor egy kicsit más lett a helyzetem. Ez alatt az időszak alatt a fizetésem mindig 150—300 dollár között mozgott, a Nemzeti Bank mindenkori aktuális árfolyamán.
Ez egy olyan korlát volt, amiből se alulra, se felülre nem tudtam kitörni, vagyis mindig megkaptam ez alatt a hosszú időszak alatt egy négyórás nyugatnémet takarítónő jövedelmét.
Tisztelt Ház! Én hálás vagyok, hogy ez alatt az időszak alatt taníthattam, kutathattam és elértem azt, amit, és nem panaszkodom. De úgy gondolom, hogy akkor, amikor ma tanítványaim — nem is egyen — munkát vállalnak különböző külföldi országokban, és egy hónap alatt megkeresik az én akkori éves jövedelmemet, akkor nem szabadna talán ennyire szűkkeblűen nézni ezt a kérdést.
Még egyszer hangsúlyozom, szó sincs arról, hogy bármilyen vonatkozásban is nyugati színvonalat tudnánk elérni, szó sincs arról, hogy úgy el tudná ez az ország a szellemi, a kutatói elitjét tartani, mint 1934-ben Magyarország, akkor, amikor biztos forrásból tudom, hogy Riesz Frigyes professzornak Szegeden 1000 pengő volt a havi fizetése.
Hogy tájékozódjunk, mennyi volt ez az 1000 pengő, elmondom, hogy egy pengő volt egy kiló karaj. Tessék lefordítani! De Riesz Frigyes sohasem ment a dékánhoz, hogy adjon neki útiköltséget Párizsba, Riesz Frigyes sohasem ment, hogy az egyetem fizesse ki a számláját, mert felutazott Budapestre, sőt ebből a cikkből kiderült, hogy ha Budapesten volt, mindig a Gellért Szállóban lakott saját költségén.
Riesz Frigyes kivételes tehetségű, kiváló matematikusunk volt. Nyilvánvalóan ilyenek nem szaladgálnak minden nap. De szeretném hangsúlyozni azt, hogyha mi azt akarjuk, hogy a Riesz Frigyeseink, a Neumann Jánosaink, a Szent-Györgyi Albertjeink itthon fejtsék ki tevékenységüket, akkor talán kellene is tennünk valamit. Köszönöm figyelmüket (Szűrös Mátyás)
Köszönöm. Megadom a szót Mádi László képviselő úrnak, Fiatal Demokraták Szövetsége.
Felszólaló: Mádi László (FIDESZ)
