MÁDI LÁSZLÓ (FIDESZ)
MÁDI LÁSZLÓ (FIDESZ)
MÁDI LÁSZLÓ (FIDESZ) Köszönöm a szót, Elnök Úr! Jómagam három témáról szeretnék szólni módosító indítványok kapcsán. Az első téma az újonnan városi rangot kapott települések finanszírozása, a második a területfejlesztési alap, a harmadik pedig a munkanélküliség, erről egy kicsit részletesebben szeretnék szólni.
Nagyon röviden a most ebben az évben városi rangot kapott települések finanszírozási kérdése kapcsán: a költségvetési törvényjavaslatban az a szerencsétlen megfogalmazás volt, hogy a július 1-jén városi ranggal rendelkező települések kapják meg a városi szja-kiegészítést.
Jómagam és Jakab Ferenc képviselőtársam is, koalíciós oldalról, módosító indítványt nyújtottunk be, amely legalább december 1-jéig — az én javaslatom szerint — a törvény hatálybalépésekor városi ranggal rendelkező településeket megillesse ez a személyijövedelemadó-kiegészítés.
Ennek nyilvánvaló indoka az volt, hogy ha városi rangot adok valamely településnek, akkor annak megfelelő anyagi kondíciókat is kell biztosítani, természetesen normatív keretek közepette. Örülök, hogy a kormánykoalíció és a Kormány ezt az érvelést elfogadta, s végül is az önkormányzati bizottság kapcsolódó módosító indítványában, ami lényegileg, tartalmilag megegyezett az én javaslatommal is, ezt az érvelést elfogadta.
Ugyanakkor ezen pontnál azért meg kell jegyezni, hogy nem ártana egy kicsit felülvizsgálni a várossá nyilvánítás követelményrendszerét a magyarországi gyakorlat szempontjából, ugyanakkor fenntartom azt, hogy ha valaminek városi rangot adok, akkor annak megfelelő elbírálást is kell adni, viszont át kellene tekinteni, mert egy kicsit kaotikus helyzetképet észlelek a városicím-adás körülményei kapcsán.
A második téma a területfejlesztési alap. Nagyon jól tudjuk, hogy az ország kettészakadása már a korábbi rendszerben elkezdődött és mindig létezett valamilyen formában, ám az utóbbi három évben ez a kettészakadás jelentős mértékben erősödött, sajnálatos módon.
Ez azt jelenti, hogy egy fejlettebb dunántúli, észak-dunántúli és fejlettebb budapesti régió mellett az ország keleti része rendkívüli mértékben hátrányos körülmények között él a munkanélküliségi és egyéb mutatók kapcsán, az ország keleti, észak-keleti része bizony az ország átlagától és a fejlettebb régióktól rendkívüli mértékben le van szakadva.
Jómagam is ezért támogatom mindenképp Komor Sándornak az irányú törekvését, hogy a területfejlesztési alap fokozottabb támogatást nyerjen, hiszen ez az alap az, amelyik elsősorban az infrastruktúraberuházások támogatása révén az elmaradottabb térségeknek nagyobb lehetőségeket biztosít, bekapcsolódást, integrálódást az ország gazdasági vérkeringésébe, és egy kulturáltabb feltételrendszert, életmód-lehetőségét és gazdaságilag is vonzó körülményeket teremtve ezzel a keleti országrészben is.
Én egyébként legfontosabbnak az útberuházások folytatódását és a telefonberuházások élénkítését tartanám, mert ez utóbbiban jelentős a lemaradásunk, az útberuházások kapcsán pedig a koncessziós pályázatok igen-igencsak késlekednek, sokkal gyorsabb tempóra lenne szükség ahhoz, hogy a kívánt célokat el tudjuk érni.
Nem mindegy azonban, hogy honnan csoportosítjuk át a pénzeket, nyilvánvalóan ebben esetleges véleménykülönbség is fennállhat köztem és, esetlegesen, koalíciós képviselőtársaim között.
Nagyon fontosnak tartom még a határátkelőhelyek megemlítését, hiszen a hátrányos helyzetű térségeknek egy nagy része a határ menti térségekben helyezkedik el, és itt a határátkelőhelyek és a gazdaságdiplomáciai lépések ezen a hátrányos helyzeten jelentős mértékben segíthetnének.
A harmadik téma a foglalkoztatáspolitika. Én nem találok abban semmi kivetnivalót — megmondom őszintén — önmagában, hogy a szolidaritási alap támogatását 10 milliárd forinttal csökkentsék, hiszen az én ismereteim alapján ez a reális számadat. Ezt már az általános vitában is elmondtam, a kormányzat korrigált prognózisán és elgondolásán, ám nem mindegy, hogy ezzel milyen helyzet áll elő és ezt hogy teszem meg.
Ezzel valójában megszűnt a szolidaritási alap állami támogatása. Jó ez? Nem vagyok benne biztos, hogy ez jó, szerintem sokkal inkább nem a költségvetési támogatást kellett volna megszüntetni, hanem a szolidaritási járulékot kellett volna csökkenteni, ami nyilvánvalóan kötelezően hat a magán- és az állami szférában egyaránt. Ez ugyanis az évi munkaköltségek csökkentésén keresztül jótékony hatást gyakorolhatott volna a beruházásokra és esetlegesen a feketemunka alkalmazásának visszaszorítására is. Sajnálatos módon nem ez történt.
Én módosító indítványt nem nyújtottam be ezzel kapcsolatosan, a tavalyi kudarcos élményemből is tanulva vagy abból táplálkozva, de azt azért hadd hangsúlyozzam és hadd erősítsem meg újólag, hogy a szolidaritási járulék csökkentése mindenképp indokolt lenne, hiszen ez egy egészen magas társadalombiztosítási járulékkal társul.
(20.20)
Ilyen formában egy 44+10%-os társadalombiztosítási járulék mellett 7+2-es vagy most már kicsit módosult formában 7,3+1,5 %-os járulékteher rendkívüli mértéket rak a munkáltatókra és a munkavállalókra egyaránt.
Itt kell megjegyeznem, hogy az önkormányzatokra a jövő évben rendkívül nagy teher fog hárulni, elsősorban azért, mert a jövő évig bezárólag mintegy 300000 ember fog kiesni a munkanélküliellátó-rendszerből, amelynek az anyagi terhei s a szociális feszültségei is az önkormányzatokra fognak háramlani.
Attól tartok, hogy e mögé még a módosított költségvetési előirányzat sem fog kellő anyagi hátteret biztosítani még a központi oldalról sem. Az önkormányzatokra nézve ez rendkívül siralmas állapotokat fog eredményezni, különösen azokban az elmaradott térségekben, ahol nagyon sok ember esik ki az ellátórendszerből, hiszen oly régóta munkanélküli, hogy nincsen esélye arra, hogy abban a körzetben el tudjon helyezkedni.
Itt jegyzem meg, hogy a foglalkoztatási törvényt be kellett volna már terjeszteni a Parlamentbe, és ezt a költségvetéssel práhuzamosan kellett volna tárgyalni, hiszen ezek a kérdések jórészt az önkormányzatoknak az oldaláról — tehát például a munkanélküliek alkalmazása oldaláról — ebben az új törvényi módosításban lettek volna szabályozva, a költségvetéssel párhuzamosan lett volna indokolt tárgyalni.
Mi van a regisztrált munkanélküliség csökkenése mögött? Nem csupán örömteli dolgokról van szó, mint néha a munkaügyi miniszter diadalittas jelentéseiből és interjúiból lehetne következtetni, hanem bizony siralmas dolgokról, például az ellátórendszerből kiesők nagy számáról s például a rokkantnyugdíjasok rendkívüli mértékben megnövekedett létszámáról is.
Csak hogy egy adatot mondjak, tisztelt képviselőtársaim, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében az újonnan nyugdíjasokká vált korábbi munkavállalók kétharmada rokkantnyugdíjasként lesz nyugdíjassá. Ezen el kellene egy kicsit gondokodni együtt, közösen, felelősséggel, a szükséges konklúziókat sem ártana esetleg megfogalmazni, de mindenképp a foglalkoztatáspolitika csődjének ez egyfajta következménye is. Azért, hogy csökken a munkanélküliségi ráta, nem kellene feltétlenül hallelujázni, amikor ilyen következmények vannak.
Nagyon röviden összefoglalva csak annyit tudnék mondani, tisztelt képviselőtársaim, tisztelt Ház, hogy az a naiv és kicsit hiú remény, ami táplált bennünket a késő őszi, nyár eleji foglalkoztatási vitanapon, amivel kapcsolatosan én már egyébként akkor is cinikus voltam — megmondom őszintén —, mégpedig azért, mert alapvetően az a remény, hogy a foglalkoztatáspolitika szempontjai hatványozottabban jelen lesznek az egész gazdaságpolitika kimunkálásában és a jövő évi költségvetés átfogó felülvizsgálatában, nem vált valóra. Történtek tétova, elszigetelt lépések, de a jövő évi költségvetés sem lesz olyan állapotban, hogy emögött komoly, átgondolt, tudatos, koncepciózusan végiggondolt foglalkoztatáspolitikát tudjunk felfedezni.
Nagyon sajnálom ezt, tisztelt képviselőtársaim, hiszen a ciklus utolsó évében vagyunk, és a jövő év rendkívül fontos lenne a gazdasági túlélésünk szempontjából. Köszönöm szépen a megtisztelő figyelmüket. (Szűrös Mátyás)
Köszönöm. Megadom a szót Kincses Gyula képviselő úrnak, Magyar Demokrata Fórum.
Felszólaló: Dr. Kincses Gyula (MDF)
