KULIN FERENC, DR. (MDF)
KULIN FERENC, DR. (MDF)
KULIN FERENC, DR. (MDF) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Arról, hogy rendkívüli-e az ügy, amelyben szólni kívánok, valószínűleg lesz még vita. Én mindenekelőtt szeretném kijelenteni, nagyon remélem, hogy rendkívüli az ügy.
Miről is van szó? Az előzményekről. Február 10-én a Nap TV-ben láthattunk egy interjút Hajdú Jánossal. Ebben az interjúban Hajdú János, illetve a riporter felelevenítette az 1983-as Duray-könyvhöz írott Csoóri-előszót, és ennek kapcsán kérdezte meg Hajdú Jánost, hogyan vélekedik arról az írásáról, amelyet nem sokkal az előszó és a könyv megjelenése után az Élet és Irodalomban megjelentetett, és amely előszóban nagyon szigorúan elmarasztalta Csoórit.
Idáig a dologban természetesen semmi rendkívüli nincs. Nincs rendkívüli abban sem, hogy Hajdú János ma úgy nyilatkozik, hogy minden szavával egyetért, vállalja akkori nézeteit, nem fogadja el azokat a vádakat – szerinte rágalmakat –, amelyek szerint ő bértollnok lett volna, ő ma is úgy gondolkodik, ahogy akkor, vagyis ma is úgy látja, hogy a nemzeti érzésnek, a nemzeti érzületnek az a változata, amelyet Csoóri Sándor képviselt és képvisel, az fanatikus nacionalizmus, és mindazok a konfliktusok, háborúk, véres polgárháborúk, amelyek térségünkben zajlanak, ennek a fajta fanatikus nacionalizmusnak a következményei. Vagyis a Magyarok Világszövetségének elnöke, Csoóri Sándor nemcsak 1983-ban, hanem ma is olyanfajta érzületnek, olyanfajta ideológiának a képviselője, amelyik a térség legdrámaibb, legkatasztrofálisabb eseményeinek az okozójaként említhető.
Hajdú János ezt így gondolja. Ebben sincs semmi rendkívüli. Hajdú János státusa, Hajdú János ambíciói azonban sejtetnek valami rendkívülit. Remélem, hogy rendkívülit. Miről van szó? Hajdú János a legerősebb baloldali párt, az MSZP képviselőjelöltje. Hajdú János nem akárki, legfeljebb heideggeri értelemben. Nem akárki, mert szószólója volt egy rendszernek, szószólója volt egy ideológiának, egy hatalmi technikának volt a kiszolgálója, méghozzá nagyon magas szinten, profi módon látta el annak idején a feladatát. Hajdú János nagyon sokat tanult, és nagyon sokat tanított; megtanulta, hogy lehet szemébe nézni a népnek, a nézőknek; megtanulta, hogyan kell úgy tenni, mintha meghajolna ez előtt a nép előtt, és eközben elnézni a feje fölött; elnézni a feje fölött, és ennek a népnek a legrejtettebb, legmélyebb érzéseit a legsúlyosabb jelzőkkel minősíteni.
Csoóri Sándor ugyanis nem valamiféle egyéni változatát képviseli a magyar nemzeti érzületnek, hanem egy klasszikus változatát, azt a változatát, amely az elmúlt 200 esztendőben törvényszerűen alakult ki, fejlődött ki a magyar társadalom nagy tömegeiben azoknak a traumáknak és katasztrófáknak a következtében, amelyeket bukott forradalmaink, vesztett háborúink okoztak, a területvesztés okozott, és amelyet ennek a népnek a többször elfojtott társadalmi fejlődése, felkapaszkodási kísérletének a megakadályozása okozott.
Csoóri Sándor nagyon sokat beszélt arról, hogy ez a nép, ez a nemzet nagyon sok sérelmet hordoz magában. Ennek a népnek a nemzeti érzülete sok tekintetben sérült nemzeti érzület, nagyon sok neurotikus tünete van ennek a nemzeti érzületnek, mégis egészséges ez a nemzeti érzés, egészséges azért, mert képes az öngyógyulásra, képes az öngyógyításra.
Hajdú János, amikor Csoóri Sándor nemzeti érzéséről kifejti a véleményét, tulajdonképpen azoknak a százezreknek vagy millióknak a szemébe mondja, hogy fanatikus nacionalisták, akik Csoóri Sándor gondolataival, írásaival, szerepléseivel nemcsak egyetértenek, hanem akik ezekben látják megnyilatkozni saját érzelmeiket és saját vágyaikat.
Mi a rendkívüli ebben a helyzetben? Az a rendkívüli, hogy van egy állampolgár, aki rendelkezik mindazokkal az előnyökkel, rendelkezik mindazokkal az adottságokkal – Hajdú Jánosról van szó –, aki egy, a szememben szerencsétlennek minősíthető választási eredmény következtében ismét olyan helyre kerül, ahol használni tudják.
(10.10)
Hol tudják legjobban használni? Nyilván ott, ahol a legjobb szakember: a médiában vagy a külpolitikában. Mi várható a Hajdú János-féle médiapolitikától?
Várható ugyanennek a vádnak a megfogalmazása, pontosabban várható az, hogy kis idő után nem is kell ezt a vádat újra megfogalmazni, hiszen aki fanatikus nacionalistának tartja Csoóri Sándort, nyilván mindent el fog követni – ha tisztességes ember – azért, hogy a fanatikus nacionalizmus tünetei meg ne jelenjenek a képernyőn, meg ne jelenjenek a közéletben. Várható tehát, hogy egy ilyen választási eredmény után Hajdú János híven fogja szolgálni azt a politikát, amely meggyőződése szerint megakadályozhatja ennek a fanatikus nacionalizmusnak a térnyerését. Ez már elgondolkodtató.
Tegyük fel, Hajdú János nem médiaszakember lesz, hanem külpolitikus. Mit várhatunk attól a fajta magyar diplomáciától, amelyik azt híreszteli, azt terjeszti Magyarországról, hogy azok a politikai erők, amelyek 90-ben Magyarországon kormányra jutottak, azok nevezhetők a balkáni térség, a kelet-közép-európai térség esztelen vérengzései okozóinak.
Azt hiszem, nem kell magyaráznom, hogy olyan jelenséggel állunk szemben, amit viszont mi a saját becsületünk, hitünk, meggyőződésünk alapján mindenképpen szeretnénk elkerülni. Szeretnénk elkerülni azt, hogy ez a szemlélet Magyarországon még egyszer hatalmi pozícióba kerüljön. Szeretnénk, és a magunk módján minden jogi lehetőséget kihasználva – és csak minden jogi lehetőséget kihasználva – mindent el is fogunk követni, hogy ez a szemlélet ne kerüljön még egyszer hatalmi pozícióba. Nem azért, mert annyira szeretjük a hatalmat, hanem azért, mert meggyőződésünk, hogy Magyarország stabilitásának legfőbb záloga az, hogy a magyar politika, a magyar külpolitika beszélő viszonyban legyen azzal az értelmiséggel, azzal a társadalommal, amelyik a Csoóri Sándor által ezerszer megfogalmazott, kicsit sérült, kicsit neurotikus nemzeti érzületet juttatja kifejezésre.
Ezt a beszélő viszonyt megszakítani, felfüggeszteni egyenlő egy olyan hatalmi politikának az eluralkodásával, amelyik éppen a Hajdú János által sérelmezett és veszélyesnek látott fejleményekhez vezethet. Nincs más veszély, nincs nagyobb veszély ebben a térségben, mint az, hogy valamelyik országban olyan hatalom legyen kormányon, olyan hatalmi erő, olyan politikai erő legyen kormányon, amelyik nem tud beszélő viszonyt kialakítani saját társadalmának tömegeivel, nem tud hozzászólni a nemzeti érzülethez, nem tud vele azonosulni, nem tudja közvetíteni azt.
Súlyos veszély – ez, Hajdú János állításával ellentétben, meggyőződésem –, hogy minden konfliktusnak, ami az utóbbi időben kirobbant a térségünkben, hasonló okai vannak, és meggyőződésem, hogy a magyar baloldalnak nagyon súlyos örökséget kell viselnie, nagyon súlyos terheket kell cipelnie, hogyha ennek a nagyon bonyolult múltú baloldalnak ezt a legtragikusabb örökségét viszi tovább.
Nem volt a magyar baloldalnak más bűne, más vétke, mint hogy meggyőző, nagyon sokszor csábító szociális, gazdasági filozófiája és politikája mellett olyan nemzetpolitikát fogalmazott meg, ami nem tudott szinkronba kerülni a magyar társadalom közállapotaival, közérzületével.
Ha ezt az örökséget viszi tovább a magyar baloldal, itt is bekövetkezhet az, amitől Hajdú János félti a magyar társadalmat – csak éppen nem vele szemben, hanem miatta. Köszönöm figyelmüket! (Taps a jobb oldalon.)
