ELNÖK (dr. Kóródi Mária)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (dr. Kóródi Mária)
ELNÖK (dr. Kóródi Mária): Tisztelt Országgyűlés! Most soron következik (Taps, hangzavar.) - kis türelmet és csendet kérek szépen - a Magyar Köztársaság és Románia között kötendő alapszerződésről szóló országgyűlési határozati javaslat részletes vitája. A külügyi bizottság ajánlását H/2834/13. számon kapták kézhez képviselőtársaim. Megkérdezem a külügyi bizottságot, hogy kíván-e a bizottság előadót állítani?
Nem kíván előadót állítani.
Tisztelt Országgyűlés! Most javaslatot teszek a részletes vita szerkezetére. A bizottsági ajánlás mindösszesen 10 pontból áll. A vitát a 2. és a 9. pont kivételével valamennyi pontra külön-külön megnyitom. Az említett pontok tárgyalásának összekapcsolására később teszek majd javaslatot. Felhívom képviselőtársaim figyelmét, hogy a részletes vitában kizárólag a módosító javaslathoz, vagy a módosító javaslattal érintett részhez lehet hozzászólni.
Tisztelt Országgyűlés! Most soron következik az 1. pont vitája, amely azt kezdeményezi, hogy a szerződést csak a romániai magyarság autonómiájának és kollektív jogainak konkrét gyakorlása mellett, az Országgyűlés előzetes hozzájárulása birtokában két évi időtartamra írja alá a kormány.
Megkérdezem, hogy ki kíván szólni a vita e szakaszában.
Megadom a szót Varga István képviselő úrnak, Magyar Demokrata Fórum.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem