ELNÖK (dr. Füzessy Tibor)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (dr. Füzessy Tibor)
ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): Köszönöm szépen. Tehát a bizottsági elnökök nem kívánnak előadót állítani.
Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslat terjedelme, belső összefüggései, illetve a benyújtott nagyszámú módosító javaslatok ismeretében indokolt, hogy a Házszabály 105. § (4) bekezdése értelmében, a korábbi évek gyakorlatának megfelelően, a részletes vita első szakaszában a költségvetési törvényjavaslat összes részletrendelkezéseinek tárgyalását kapcsoljuk össze. Tájékoztatom önöket, hogy a házbizottság ezzel a tárgyalástechnikai indítvánnyal egyetértett.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a részletes vita általam javasolt szerkezetét? Kérem, hogy kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége úgy határozott, hogy a részletes vita első szakaszában a költségvetési törvényjavaslat módosító javaslattal érintett összes rendelkezéseinek tárgyalását összekapcsolja. Felhívom figyelmüket, hogy a Házszabály 105. § (1) bekezdése értelmében a törvényjavaslat részletes vitája a módosításokkal érintett rendelkezések megvitatásából áll.
Tisztelt Országgyűlés! Megkezdjük tehát a részletes vitát. Tájékoztatom képviselőtársaimat, hogy a házbizottság ajánlása alapján a délelőtti felszólalásokra 10-10 percben, kormánypárti, ellenzéki váltakozó sorrendben kerül sor. Most az írásban előre jelentkezett képviselőtársaimnak adom meg a szót. Először Szentkuti Károly képviselő úrnak, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőjének. A továbbiakban a részletes vitát, a felszólalásokat a képviselő urak a helyükről fogják elmondani.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem