DR. VASTAGH PÁL
DR. VASTAGH PÁL
DR. VASTAGH PÁL igazságügy-miniszter: Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! A kormány eleget tett az Alkotmánybíróság határozatában foglaltaknak, amely 1995 februárjában született meg, és előterjesztette az Alkotmánybíróság által megjelölt határidőben a tisztelt Ház elé azt a törvénymódosítási javaslatot, amely az 1992-ben elfogadott, az életüktől és szabadságuktól politikai okokból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló 1992. évi XXXII. törvény kiegészítésére vonatkozott.
Ennek a kiegészítésnek alapvetően három célja volt. Az első, hogy rendezze a jogosultak várakozásaihoz közelítően a rendezetlenül maradt, visszamaradt ügyeket, teljesítse az Alkotmánybíróság határozatát, és harmadsorban megnyugtatóan, egyszer s mindenkorra zárja le Magyarországon azt a folyamatot, amelyet politikai kárpótlásnak nevezünk. Ez volt az előterjesztés célja.
A kialakult vita alapján megegyezik a személyes értékelésem is mindazzal, amit Gellért Kis Gábor az emberi jogi bizottság nevében elmondott. Azt tükrözte, hogy még ez a néhány pontos módosító törvényjavaslat is számos eltérő, koncepcionálisan ütköző módosító indítvány és vélemény konfliktusába és ütközőpontjába került.
Hasonlóképpen nyilvánítottak véleményt azok is, akik személyükben érintettek, tehát a kárpótoltak, és a kárpótoltakat összefogó különböző társadalmi szervezetek is igen eltérő álláspontot és véleményt képviseltek.
Az előterjesztő természetesen az Alkotmánybíróság által kidolgozott rendszerből indult ki, annak az alapelveit vette figyelembe, és azokat az elvi iránymutatásokat használta fel, amelyeket az Alkotmánybíróság a politikai kárpótlás alapjaként meghatározott és kidolgozott. Olyan elvekről van szó, tisztelt Ház, mint a politikai kárpótlás ex gratia jellege; olyan elvekről van szó, hogy a visszamenőleges kárpótlás egységes méltányossági alapon, az ex gratia elv figyelembevételével kerülhet meghatározásra; a tiltott megkülönböztetés követelménye és igénye, amely az alkotmány 70/A §-ából következik.
Az Alkotmánybíróság intencióiban a törvényalkotás számára azt is érzékeltette, hogy nagyon nehéz a különböző csoportok közötti eltérő jogi mérce meghatározása, pontosabban a különbségtétel jogi mércéjének a pontos kidolgozása. Ezért tehát az azonos megítélésű csoportok kialakításának pontos követelményei és szempontjai meglehetősen bonyolult feladatot jelentenek és meglehetősen sok vitát váltanak ki.
Olyan törvényjavaslatról kell dönteni, amelynek elvi keretei kapcsán az Alkotmánybíróság is megállapította, hogy ezek az elvi keretek bizony igen nehezen meghatározhatók. Az Alkotmánybíróságnak magának is három évre volt szüksége ahhoz, hogy 1992-től 1995-ig elbírálja azokat az indítványokat - éppen a probléma bonyolultsága folytán -, amelyekkel nekünk is most szembe kell néznünk. Éppen ezért, tisztelt képviselőtársaim, a kormány nevében támogatom az emberi jogi bizottság indítványát, az előzetes normakontrollra irányuló indítványt, éppen azért, hogy teljességében és maradéktalanul legyünk képesek eleget tenni azoknak a követelményeknek, amelyeket az Alkotmánybíróság határozatai tartalmaznak, és nem utolsósorban azoknak a jogos várakozásoknak, amelyeket az érintettek csoportjaiban fogalmaztak és határoztak meg.
Azért is tartom fontosnak az előzetes normakontroll indítványozását és kezdeményezését, mert a törvényjavaslat preambulumában a kormány világosan kifejezte azt a szándékát, hogy véglegesen szeretné lezárni ezt a folyamatot. Márpedig ahhoz, hogy véglegesen, megnyugtatóan és a lehetőségekhez képest - ha lehet egyáltalán ebben az esetben ezt a kifejezést használni - mindenki számára kielégítő módon rendezhessük ezt a problémát, ehhez további iránymutatásra van szükség.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak, és még egyszer támogatásomról biztosítom az emberi jogi bizottság kezdeményezését. (Taps.)
