ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes)
ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): Én is köszönöm, miniszter úr.
Tisztelt Országgyűlés! Először azokról a módosító javaslatokról határozunk, amelyeket az előterjesztő támogat. Az ajánlás 6. számú pontjában lévő javaslat nem kapta meg a bizottságok szükséges támogatását, ezért erről nem határoz az Országgyűlés.
A T/1641/18. számú ajánlás 12. és 13., továbbá a T/1641/20. számú kiegészítő ajánlás 1. pontjában lévő módosító javaslatokat az előterjesztő támogatja. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a módosító javaslatokat. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatokat 284 igen szavazattal, 19 nem, 1 tartózkodás mellett elfogadta.
Most azokról a további módosító javaslatokról határozunk, amelyeket az előterjesztő nem támogat. Az ajánlás 1. és 2. számú pontjában Göndör István és Szabó Katalin a törvényjavaslat 1. §-ában a törvény 9/A § (1) és (13) bekezdésének módosítását javasolják, amelyben a menetrend alapján autóbusszal és trolibusszal végzett közúti közforgalmú személyszállításra jogosultak körét, illetve a tevékenység bővítésének feltételét állapítják meg. A gazdasági bizottság támogatja, a környezetvédelmi és önkormányzati bizottság nem támogatja. A javaslatokat együtt teszem fel szavazásra.
Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a módosító javaslatokat. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatokat 113 igen szavazattal, 159 ellenszavazattal, 38 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Az ajánlás 3. és 4. számú pontjában Brúszel László, illetőleg Göndör István és Szabó Katalin az 1. §-ban a törvény 9/A § (15) bekezdésének módosítását javasolják. Mindkét indítvány a törvény hatálybalépését megelőzően tömegközlekedést szolgáló járműveket hatósági engedély alapján üzemeltetők tevékenységének folytatását szabályozza. A 4. számú pontban lévő indítvány magában foglalja a 3. pontban lévő javaslatot.
Először ezért Göndör István és Szabó Katalin javaslatát teszem fel szavazásra az ajánlás 4. pontja szerint. A gazdasági bizottság támogatja, a környezetvédelmi és az önkormányzati bizottság nem támogatja. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a módosító javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 109 szavazattal, 164 ellenszavazattal, 37 tartózkodással nem fogadta el.
Most Brúszel László javaslatát teszem fel szavazásra az ajánlás 3. számú pontja szerint. A bizottságok nem támogatják. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a módosító javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 58 szavazattal, 223 ellenszavazattal, 27 tartózkodással nem fogadta el.
Az ajánlás 8. számú pontjában Balsay István a 7. §-ban a törvény 33. § (1) bekezdése b) pontjának módosításával a közút kezelőinek körét kívánja szűkebben megállapítani. A környezetvédelmi bizottság támogatja, a gazdasági és az önkormányzati bizottság nem támogatja.
(17.30)
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést: elfogadja-e a módosító javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 96 szavazattal, 190 ellenszavazattal, 26 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Tisztelt Országgyűlés! Határozathozatalunk végére értünk. Kérdezem képviselő urakat és hölgyeket: van-e valakinek tudomása olyan módosító javaslatról, melyről nem szavaztunk, pedig kellett volna? Jelzés nem érkezett.
Tisztelt Országgyűlés! Zárószavazásra várhatóan jövő heti ülésünkön kerül sor.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem