BARSINÉ PATAKY ETELKA

Teljes szövegű keresés

BARSINÉ PATAKY ETELKA
BARSINÉ PATAKY ETELKA (MDNP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Néppárt az építési törvényt már régen szorgalmazta, az építési törvényre szükség van, egyébként már régóta szükség lett volna. (Zaj.)
Mégis, menet közben, itt a parlamentben hónapokon keresztül lebegtették a törvény tárgyalását. Mi volt ennek az oka? Az volt az oka, hogy az építési hatósági jogkör körül viták törtek ki. Az önkormányzati lobby ezt a bizonyos átadott jogkört, amely első fokon a jegyzőkhöz, az önkormányzati jegyzőkhöz van telepítve, szerette volna ezen a szinten egységesen megőrizni. Ugyanakkor az építési lobby, amely elégedetlen volt az építési hatósági munka színvonalával, állami építési hivatal felállítását szorgalmazta.
Nekünk az a véleményünk, hogy az a megoldás, ami ebben a törvényben született, egy kompromisszumos megoldás, de nem egy jó kompromisszum. Úgy gondoljuk, hogy ez a megoldás, ami ide is adott kicsit, meg oda is adott kicsit, lényegében egy további bizonytalanságot fog fokozni, és azt gondoljuk, hogy pillanatnyilag nem látható a megvalósítás lebonyolításának a módja, nem látható a továbbiakban a megvalósítás költségvonzata, és erre a fedezet sem.
Egyebekben a törvényben nagyon sok komoly szellemi munka van. Vannak benne olyan pozitívumok, amelyeket el kell ismerni, ezért a Néppárt a törvényre tartózkodással szavazott.
Köszönöm. (Taps a MDNP padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem