ELNÖK (dr. Gál Zoltán)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (dr. Gál Zoltán)
ELNÖK (dr. Gál Zoltán): Ezért soron következik, tisztelt Országgyűlés, az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvényjavaslat záróvitája és zárószavazása.
Emlékeztetem képviselőtársaimat, hogy 51 országgyűlési képviselő indítványt nyújtott be az Alkotmánybírósághoz az előterjesztés előzetes normakontrollját kérve. 1997 júliusában a normakontrollt kezdeményező képviselők indítványukat visszavonták, és erre tekintettel az Alkotmánybíróság az 588/A/1997/2. számú végzésével a törvényjavaslat alkotmányellenességének vizsgálatára irányuló eljárást megszüntette. Most tehát a törvényjavaslat záróvitájára és zárószavazására kerül sor.
Az előterjesztést T/2599. számon, a második egységes javaslatot pedig T/2599/258. számon kapták kézhez képviselőtársaim. A Házszabály 107. § (1) bekezdése alapján az előterjesztő módosító javaslatokat nyújtott be, és ezekről ajánlás készült T/2599/260. számon. Az alkotmányügyi bizottság nem kívánja indokolni javaslatát.
Tisztelt Országgyűlés! Kezdeményezem most is, hogy a záróvitában a benyújtott módosító javaslatok együttesen kerüljenek tárgyalásra. Kérem, aki ezzel egyetért, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.)
Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a záróvita szerkezetére tett javaslatomat elfogadta.
Senki nem jelezte hozzászólási szándékát, ezért a záróvitát lezárom. Baja miniszter úr sem kíván szólni.
Tisztelt Országgyűlés! A módosító javaslatokról történő határozathozatal következik.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e az előterjesztő módosító javaslatait a T/2599/260. számú ajánlás 1. és 2. pontja szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 289 igen szavazattal, 4 ellenszavazattal és 1 tartózkodással a módosító javaslatokat elfogadta.
Most a törvényjavaslat egészéről határozunk.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvényjavaslatot az egységes javaslat imént módosított szövege szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 232 igen szavazattal, 39 ellenszavazattal és 23 tartózkodással a törvényjavaslatot elfogadta.
Megadom a szót Barsiné Pataky Etelkának, aki az MDNP képviselőcsoportjának szavazatát indokolja.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem