ELNÖK (dr. Áder János)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (dr. Áder János)
ELNÖK (dr. Áder János): Nyilván itt is azt a megoldást választjuk, hogy miután kezdeményezés hangzott el arra, hogy napoljam el a vitát, és az általános vitát ne zárjuk ma le, természetesen így fog történni. Nyilván miután ez az országgyűlési határozati javaslat csak kezdete ennek a munkának, és gondolom, az érdemi törvényalkotás lehetőséget biztosít a további érdemi kérdések megvitatására, ezért úgy látom, hogy az Országgyűlésben több alkalom is kínálkozik arra, hogy ezekről a kérdésekről érdemi vita folyjék, vélhetően nem ilyen hajnali órában.
Tehát Göndör István... (Göndör István: Majd bejelentkezem a következő napra.) Van még további három, írásban korábban be nem jelentkezett név a monitoron - Tóth Károly képviselő úr a Szocialista Pártból.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem