LÁYER JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

LÁYER JÓZSEF
LÁYER JÓZSEF, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság előadója, a határozati javaslat előterjesztője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság múlt hét szerdai ülésén vitatta meg Kaltenbach Jenő úrnak, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának beszámolóját az 1997. évi tevékenységéről.
A vita során több kérdéscsoport felmerült, illetve a jövőre vonatkozóan a bizottság, illetve az Országgyűlés részére is ajánlások hangzottak el. Az első kérdéscsoport a kisebbségi önkormányzati rendszer működési problémáiról szólt, az e tárgykörben felmerült panaszokkal, beadványokkal, illetve azok keletkezési okaival foglalkozott.
(19.00)
Problémát jelent a bizottság véleménye szerint az, hogy az 1997. évi LXXVII. törvényben, a NEK-törvényben a kisebbségi önkormányzatok feladatköre nem elég pontosan meghatározott. Gondot jelent a kisebbségi önkormányzatok finanszírozása, illetve gondot jelent az, hogy a települési kisebbségi önkormányzatoktól eltekintve az országos kisebbségi önkormányzatoknak nincsenek meg a megfelelő szintű partnerei. Az is felvetődött, hogy jó lenne, ha megyei szinten is megteremtődne a lehetősége a kisebbségi önkormányzatok létrehozásának, valamint igazából az országos kisebbségi önkormányzat törvényességi felügyelete sem igazából megoldott.
A második kérdéskör a kisebbségi oktatás volt, ezen belül a kisebbségi oktatás intézményeinek helyzete, illetve hogy eléri-e a kisebbségi oktatás jelenlegi intézményrendszere azt a célt, megengedi-e megvalósítani azt a célt, amelyet elsődlegesen deklarált, a kisebbségek identitásmegőrzésének, nyelvi és kulturális tudatuk megőrzésének lehetőségét.
A harmadik kérdéskörben a diszkriminációellenességről volt szó. Megfogalmazódott az az álláspont, hogy ideje lenne a diszkriminációellenes törvény kidolgozását elkezdeni. Megállapítottuk, hogy jogrendszerünk jelenleg elmarad ennek a követelményeitől, ugyanakkor nagyon sok esetben a jogi lehetőségeket sem használjuk ki. Szó esett a kisebbségek parlamenti képviseletéről, ami nagyon régi alkotmányos mulasztás, és nagyon reméljük, hogy már e ciklus elején sikerül elfogadható javaslatot kidolgoznunk arra, hogy ez a kérdés megoldódjon.
A hozzászólásokban megállapítást nyert, hogy az ügyek nagy részét, 63 százalékát a cigány kisebbség problematikájával kapcsolatban vizsgálta az országgyűlési biztos úr, illetve megállapítást nyert, hogy a cigány kisebbség esetében nagyon sokszor ketté kell választani a kulturális, oktatási ügyeket és az életvitellel kapcsolatos, a szociális, munkaügyi és lakásproblémák kezelését.
A szerb kisebbségi önkormányzat elnökének hozzászólása rávilágított arra, hogy az elektronikus médiákban a kisebbségi műsorok jelenleg hátrányt szenvednek az eddigi gyakorlathoz képest, ugyanis - bár nem csökkent a műsoridő, de - nagyon sok esetben rossz időpontban kerülnek képernyőre a kisebbségi műsorok, illetve átkerültek egy olyan csatornára, az MTV 2-re, amelyet nagyon sok néző a parabolaantenna hiányában nem tud fogni.
Összességében a bizottság a következőket állapította meg: az országgyűlési biztos úr beszámolója jó, elfogadásra ajánljuk mindenféleképpen az Országgyűlésnek, és javasoljuk, hogy munkáját ugyanígy, ugyanilyen szellemben folytassa a továbbiakban is.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem