DR. FODOR GÁBOR
DR. FODOR GÁBOR
DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselők! Az állampolgári jogok parlamenti biztosának jelentése fekszik előttünk, és a mai napon erről kezdtük el a vitát, illetve az adatvédelmi biztos és a kisebbségi biztos jelentéséről. Azt gondolom, a mai vitának is megvan a jelentősége, mint ahogy megvolt az egy évvel ezelőtti vitának is. Ugyanis ezek a viták talán látszólag vagy a nem igazán hozzáértők számára, külső szemlélő számára formálisak, mégis - ahogy említettem - sajátos jelentőséggel bírnak a parlament életében. Azért bírnak sajátos jelentőséggel, mert parlamentnek felelős intézmények beszámolóiról van szó, és olyan fontos alapjogok alakulását, sorsát kísérik figyelemmel az országban, amely mindannyiunk ügye, ha úgy tetszik, közügy.
Valóban érdemes az intézmény alakulásának történetét felidézni, ahogy többen is megtették az előttem szólók közül az elmúlt felszólalások során, hiszen tanulsággal szolgálhat számunkra, amikor most vizsgáljuk azt, hogy ez az intézmény hogyan működött, a gyakorlatban hogyan válik be.
Annak idején magam is ott lehettem az intézmény kialakulásánál, így nyugodtan mondhatom, hogy viták előzték meg a kialakulását, de valóban igen hamar kialakult egy konszenzus akörül, hogy szükség van az ombudsmani intézmény magyarországi meghonosítására. E konszenzus kialakulásának több gyökere vagy előzménye volt, többek között az is, hogy a rendszerváltás - ahogy előttem Pokol Béla utalt rá, és majd mindjárt szeretnék kitérni az ő mondandójának bizonyos részeire - nagyon sok mindent megjelenített Magyarországon, és valóban nagyon erős volt a vágy a működő nyugati demokráciák intézményeinek átvételére, és ez biztosan egy elem volt az ombudsmani intézmény megteremtésekor. De egyúttal a saját történelmi tanulságaink is arra sarkalltak minket, akik annak idején igyekeztünk támogatni ezen intézmény létrehozását, hogy jöjjön létre ilyen formában hazánkban.
A saját történelmi tanulságaink többek között arról szóltak, hogy a kommunista rendszerek, a szovjet rendszerek sajátossága volt az, hogy az alapvető emberi jogokat nem biztosították, és e rendszerek erózióját többek között az kezdte ki, hogy ezekben az országokban - gondoljunk csak Lengyelországra vagy Csehországra, majd a későbbiekben Magyarországra - olyan emberi jogi mozgalmak jöttek létre - Magyarországon a demokratikus ellenzék kezdeményezésével, Csehszlovákiában, mint tudjuk, a Charta '77 mozgalommal, Lengyelországban pedig az úgynevezett CHOR rövidítésű vagy elnevezésű szervezettel, amely később aztán a Szolidaritás egyfajta szellemi hátterét adta -, tehát mindegyik országban olyan emberi jogi mozgalmak jöttek létre, amelyek elindították a rendszer erózióját. És nem véletlenül emberi jogi mozgalmak jöttek létre, ugyanis alapvető jogokat nem voltak hajlandók ezek a rendszerek biztosítani.
A rendszerváltás világossá akarta tenni azt, hogy ezek az országok tanultak a történelmükből, és még egyszer nem akarnak átélni olyan időszakokat, amikor a legalapvetőbb jogok, a legalapvetőbb emberi jogok sérülnek, és olyan mértékben sérülnek, amiről nekünk súlyos történelmi tapasztalatunk van. Ezért, ha úgy tetszik, Magyarország is plusz biztosítékokat akart beépíteni a jogrendszerébe azért, hogy még egyszer ne térjen vissza erre a történelmi útra, még egyszer ne forduljon elő a történelemben ilyen gyalázatos időszak, amely sajnos előfordult, és amelynek egyébként, mint tudjuk - nemcsak a kommunista rendszert akarom elmarasztalni az emberi jogok szempontjából -, sajnos előzményei voltak a században, a század különböző szomorú időszakaiban.
Nos, ez volt az egyik indok, az emberi jogi vonulat a megteremtésnél. A másik pedig az a sajátos szenzibilitás, érzékenység a magyar politikában, amely mindig megnyilvánult a kisebbségi jogok irányában, sajátos történelmi helyzetünkből, a határon kívül rekedt magyarság igen szomorú történelmi tapasztalataiból következően, ezért Magyarország joggal érezte ezt - ugyancsak a rendszerváltás idejében - elementáris erejűnek. És úgy gondolom, azóta is elementáris erejű ez a politikai gondolat, ha úgy tetszik, hogy különös felelősséggel bírunk a kisebbségi jogok érvényesítése területén; magunknak kell sok mindenben például szolgálnunk a környező országok számára is.
Nos, említettem, hogy a történelmi visszatekintésre többek között az sarkallt, amit Pokol Béla mondott. Szeretnék, ha úgy tetszik, köszönetet is mondani Pokol Bélának a felvetéseiért, amelyekkel - előre leszögezném - nem értek egyet, és majd ezekkel természetesen röviden vitatkozni is szeretnék, de őszintén hálás vagyok neki azért, hogy ezeket felvetette.
(17.40)
Úgy gondolom ugyanis, hogy tényleg akkor van értelme egy ilyen beszámolónak, egy ilyen vitának, ha valóban vannak tartalmi kérdések, amelyeket meg tudunk vitatni. Az elején utaltam arra, hogy én nem tekintem ezt a vitát formálisnak, mert nagyon is lényeges kérdésekről szól, de külső szemlélő számára valóban formális lehet, hiszen szinte mindannyian elmondjuk azt, hogy jól működtek az ombudsmanok, tetszik nekünk ez az intézmény, helyesnek tartjuk a működését, és rendkívül érdekes és élvezetes az a beszámoló, amit itt a kezünkben tarthatunk; Isépy Tamás is idézett belőle nagyon különleges eseteket.
Tehát látjuk azt, hogy a vita ugyan valóban érdekes elemekkel bír, de mégis kialakul egy nagyon erős konszenzus, és így szerintem hasznos, ha van benne olyan hang is, amely kritikai éllel áll az intézmények működésének irányában. Ez minket is arra sarkall, hogy ha mondjuk, meg akarjuk védeni ezen intézményeknek a működését, akkor keressünk érveket. Tehát még egyszer mondom, valóban őszintén örülök Pokol Béla felvetéseinek, még akkor is, ha én egészen másként gondolom ezeket a dolgokat, és nem értek egyet az ő felfogásával.
Nos, tehát 1993-ban - ahogy itt sokan utaltak erre - jött létre ez a törvény, amely létrehozta az ombudsmani intézményt, illetve - pontosabban fogalmazva - önmagában az ombudsmani intézmény akkor jött létre. Majd az ombudsmanok megválasztása nem sikerült, ami egy komoly fiaskó volt itt '93-ban a parlamentben, amit ugyancsak többen átéltünk; végül 1995-ben sikerült a személyekben is megállapodni, és így '95-től tekinthetjük át az intézmény működését.
Röviden szeretnék néhány mondatot mondani az ombudsmani szisztéma nemzetközi betagozódásáról az emberi jogok védelmi rendszerébe, ami valóban különböző a különböző országokban, hiszen különbözően működik Európában, különbözően működik a tengerentúlon, ahol van ilyen intézmény; tehát szinte minden ország a saját specialitásaihoz, saját történelmi tapasztalataihoz és jogrendszeréhez igazítja ennek az intézménynek a működését. Mégis van egy általános emberi jogi jogvédelmi rendszer a világban, amelyet érdemes rövid időre felidéznünk, hogyan működik, mert nem mellékes a mi számunkra sem.
Az Egyesült Nemzetek Szövetségének van egy emberi jogi deklarációja, amely általában az emberi jogi jogvédelem egyfajta alapját biztosítja. Az európai országok ennél erősebb emberi jogi védelemmel rendelkeznek, hiszen a római egyezmény alapján - amelyet az európai emberi jogi egyezménynek tekintünk - létrejött az európai Emberi Jogok Bírósága, egy olyan bíróság, amelynek Magyarország az Európa tanácsi tagságával a hatálya alá került. Van tehát Európában egy olyan, nemzetek fölött álló bíróság, amely kifejezetten az emberi jogok megsértésének eseteivel foglalkozik, illetve az emberi jogok megsértését próbálja kiküszöbölni, orvosolni. Vagyis Európában a világon egyedülállóan létezik egy nagyon erős emberi jogi jogvédelmi intézményrendszer, és ehhez kapcsolódik az egyes országokban az ombudsmani intézményrendszer, különböző módon - még egyszer hangsúlyoznám -, az adott ország tradíciójának, illetve az intézmény létrejöttekor adott politikai felfogásának megfelelően vagy azzal szinkronban.
A magyar intézményrendszer egy olyan intézményrendszer, amely nagyon helyesen, viszonylag széles körben határozza meg azokat az ügyeket, amelyekkel az ombudsmanok foglalkozhatnak, és egyúttal tulajdonképpen a nyilvánosság erejére bízza azt, hogy az ombudsmanok állásfoglalásai, döntései mennyiben tudnak érvényesülni, mennyire tudnak hatályosulni. Tehát ez az ajánlási rendszer, amivel a magyar ombudsmanok rendelkeznek, a magyar jogrendszernek és a magyar emberijog-védelmi rendszernek, amely kialakulóban, felépülőben van, szerintem pontosan megfelelő, és megfelelő súlyt biztosít neki. Vannak, akik ezt vitatják. Az ombudsmanok részéről elhangzott az, bár nem kifejezetten azt mondták, hogy ők ezt nem tartják elég erősnek, de ha jól emlékszem, épp Gönczöl Katalin volt az, aki nem mondta, hogy panaszkodni szeretne itt, és nem is ezzel összefüggésben említett itt panaszt, hanem az elhelyezéssel kapcsolatban. De a beszámolókból az derült ki, hogy ez az ajánlás, gyakran úgy érzik, nem elég erős fegyver a kezükben bizonyos dolgok eléréséhez.
Pokol Béla egy más felfogásból közelítette meg ezt. Ő azt mondta, hogy egyfajta alkotmányőröknek tekinti az ombudsmanokat, és úgy gondolja, hogy kvázi átvesznek feladatokat az Alkotmánybíróságtól, és nincs elég erős kapcsolatuk a magyar parlamenttel. Nos, én úgy gondolom, hogy a mostani rendszer megfelelő. Tehát én nem tartanám jónak azt, hogyha erősebb jogosítványokkal rendelkeznének az ombudsmanok, de helytelennek tartanám azt is, hogyha ők sokkal kiszolgáltatottabbak lennének, mondjuk, a parlament működésének, és ha az ő jogosítványaikat olyan mértékben szűkítenénk, ahogy Pokol Béla itt javaslatokat tett erre.
A beszámolóból kiderül az - Gönczöl Katalinra tudok itt is hivatkozni -, hogy az ügyek valóban azt mutatják, leginkább a biztonság foglalkoztatja az állampolgárokat az ombudsmanhoz forduláskor. A biztonság lehet a szociális biztonság ügye vagy lehet a jogbiztonság ügye, de nagyjából ezekben a kategóriákban lehet összegezni a különböző ügyeket.
Én magam is kiírtam jó néhányat, amelyek tanulságosak és érdekesek lehetnek, de valóban nem érdemes ebben csemegézni, hiszen a beszámoló nagyon alapos, mindegyikkel megismerkedhetünk, és képviselőtársaim nyilván fognak még ezekre hivatkozni. De azt hiszem, hogy tendenciájában az önkormányzatokkal, adóhivatallal, nyugdíjbiztosítóval, kárpótlási ügyekkel, földügyekkel, közüzemekkel foglalkozó ügyek voltak inkább többségben. Külön érdekessége a beszámolónak, feltűnő benne, hogy a rendőrség munkájával kapcsolatban is nagyon sok tennivalója volt az ombudsmanoknak. Erre majd még vissza szeretnék térni néhány gondolat erejéig.
Volt néhány tipikus ügy; ilyen volt a Lánchíd 2000 ügye, amiben, tudjuk jól, hogy most éppen egy bírósági eljárás folyik, és nagyon sok embert érint. Ezzel megint csak foglalkozott az ombudsmani vizsgálat, ahol, mint kiderült, a Pénzügyminisztérium - hogy egy példát hozzak - egyetértett ennek a vizsgálatnak az ajánlásaival, ám azóta sem indította el azokat a fegyelmi eljárásokat, amelyeket egyébként az országgyűlési biztos sürgetett. Vagy a diákokat tettleg bántalmazó budapesti pedagógus ügye - ilyen is szerepel a felsorolásban -, ahol megint csak rendkívül tanulságos az egész ügy és az országgyűlési biztos ajánlása.
Nagyra értékelem azokat az általános vizsgálatokat is, amelyeket abban a témakörben folytatott például a hivatal, hogy az öngyilkosságot megkísérlők alkotmányban biztosított jogai hogyan érvényesülnek; vagy pedig a rendőrök munkakörülményei, az alkotmányos jogok a honvédségnél ugyancsak rendkívül aktuális példa. Szerintem ezek mind-mind nagyon hasznos vizsgálatok voltak.
Említettem, hogy a felszólalásom végén szeretnék még néhány kérdésre visszatérni, s ez ugyan az elejéhez kapcsolódik, hogy én tulajdonképpen azt látom, ezzel az egész beszámolóval kapcsolatban két politikai kérdés van, amiről érdemes még néhány szót váltani.
Az egyik az a kérdéskör, ami itt már megfogalmazódott azok részéről, akik támadják, kritizálják ezt az intézményrendszert vagy más módon képzelik el, hogy kell-e változtatni ezen, nem kell változtatni, helyes-e, ahogy ez az intézményrendszer működik, vagy valamilyen módon másképp kell a jövőben elképzelni. Én azt hiszem, az, ahogy itt mindenki elismerte, hogy jól működnek az ombudsmanok, ha nincs egy ilyen felszólalás, amire itt az előbb utaltam, Pokol Béla felszólalása, ez a vita gyakorlatilag szinte formálissá válhatott volna. Ez azt mutatja, hogy az intézményrendszer jól működik, mindannyiunk elvárásainak megfelelően, mert nem találunk benne valójában kivetnivalót, nem találunk benne kritizálnivalót, sőt elismerésünket kell kifejezni a munkájukért - mint ahogy ez megtörtént, még a kritizálók részéről is a személyek iránt -, mert hasznos és fontos munkát végeznek Magyarországon az emberi jogok megerősítése és egyáltalán népszerűsítése céljából. Úgy gondolom tehát, hogy ez a politikai kérdés, nevezetesen, hogy jól működik-e az intézményrendszer, eldönthető, mert maga az élet dönti el jelen pillanatban. Nincs szükség egyelőre olyan mérvű radikális változtatásokra, amelyek itt megjelentek, mert az intézményrendszer működik, most kezdi megteremteni a maga történelmét. Lehet, hogy majd később sok mindent át kell tekintenünk és majd esetleg változtatnunk kell rajta, de azt hiszem, hogy akkor sem feltétlenül olyan irányban, ahogy itt elhangzott.
A másik kérdéskör, ami ugyancsak politikai téma: ahogy az előbb utaltam rá, a rendőrségre vonatkozóan igen sok panasz volt az ombudsmanoknál. Ez egy lényeges problémakör, mert a közgondolkodásban egyre inkább megjelenik ez a hamis szembeállítás, amit részben Majtényi László expozéjában is hallhattunk, hogy egyik oldalról van az erős állam és az erős rendőrség kívánalma, a másik oldalon pedig a jogvédelem problémája. Én azt hiszem, hogy ezek nem kijátszható fogalmak, és nagyon fontos, hogy politikailag is próbáljunk választ adni erre a kérdésre.
Erős rendőrségre van szüksége ennek az országnak, ezt mindannyian tudjuk, és úgy gondolom, ebben konszenzus van köztük. És abban is konszenzus kell hogy legyen köztünk, hogy erős jogvédelemre is szükség van, és egy erős emberi jogi elkötelezettségre. E kettőnek együtt kell működni, és nem lehet feláldozni a szabadságjogokat valamiféle erősebb állam vagy erősebb rendőrség kívánalmának az oltárán, mert ha most valamit feláldozunk a szabadságjogainkból vagy mások szabadságjogaiból, akkor a következőkben a saját jogainkat fogják csorbítani. Ezt nem lehet megtenni, azok miatt a történelmi tapasztalatok miatt sem, amellyel itt a hozzászólásomat kezdtem, ami az egész intézményrendszernek a létrejöttét eredményezte Magyarországon.
Végezetül azt szeretném mondani, hogy én személyesen is és az SZDSZ nevében is szeretnék köszönetet mondani az állampolgári jogok országgyűlési biztosainak, mind a négy biztosnak a munkájáért és a hivatalnak is a munkájáért. Azt hiszem, ez nagyon-nagyon tanulságos mindannyiunk számára. Úgy vélem, hogy azért, hogy Magyarországon a jogállam és a demokrácia szilárdan működjön, emberi jogi elkötelezettségünk erős legyen, ők nagyon sokat tettek az elmúlt időben.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)
(17.50)
