DR. MAJTÉNYI LÁSZLÓ
DR. MAJTÉNYI LÁSZLÓ
DR. MAJTÉNYI LÁSZLÓ adatvédelmi biztos: Tisztelt Elnök Asszony! Képviselő Hölgyek! Képviselő Urak! Tisztelt Karzat! (Szórványos derültség.) A feladatom az, hogy szóbeli kiegészítést fűzzek az 1997. évi beszámolómhoz. Amikor a beszámolót készítettem, illetőleg később, amikor erre a szóbeli kiegészítésre készültem, arra gondoltam, hogy én a Magyar Köztársaság parlamentjétől hatéves mandátumot kaptam az információs szabadságjogok védelmére. Ennek a hatéves mandátumnak a fele telt el, és ez számvetésre késztetett engem.
Ha önök visszaemlékeznek az 1992-es évre, amikor a parlament elfogadta az információs szabadságról és a személyes adatok védelméről szóló törvényt, vagy az 1995-ös évre, amikor ombudsmanokat választottak, talán egyetértenek velem abban, hogy ebben az időben - talán még '95-ben is - egy meglehetősen szűk szakmai csoport ügye volt, különösen a személyes adatok védelmének az ügye, de hozzáteszem, hogy az információs szabadság is, bár itt az ismeretek teljesebbek voltak. Úgy látom, ez nem történhetett volna meg mások segítsége nélkül - itt különösen a munkatársaim személyes segítségére gondolok -, hogy ma az információs szabadság és a személyes adatok védelme a magyar társadalom ügye, nem pár száz kiválasztottnak vannak jogismeretei és jogtudattartalmai ezekkel a jogokkal kapcsolatban, hanem százezreknek és talán millióknak is; ami persze nem azt jelenti, hogy ezek a százezrek vagy milliók le is tudnának vizsgázni az adatvédelem dogmatikájából, de azt jelenti, hogy tudják, ki és mikor sértette meg ezeket a jogaikat, és tudják, hova forduljanak a panaszaikkal.
Fel kell tennem azt a kérdést, hogy miért történt ez a szerintem nagyon jelentős változás a magyar társadalom jogtudatában. Biztosan nem az én - egyébként azt gondolom, hogy nagyjából közepes - képességeim nyilvánultak itt meg, hanem más tényezőt kell keresni, mégpedig azt, hogy ha már a visszatekintésnél tartunk, a magyar társadalom lassan tíz esztendeje a saját történelmét éli egy alkotmányos államban. Eljutottunk oda, hogy az alapvető jogaink immár nem függnek pártok, kormányok, politikák jóindulatától. Ezek a jogaink megvannak, ezek a jogok nekünk járnak, és nem is jut senkinek eszébe, hogy ezektől a jogoktól megfosszon bennünket. Ez természetesen az alapvető jogokra vonatkozik.
Amikor a tavalyi szóbeli kiegészítést fűztem az éves jelentésemhez - ha van valaki a teremben, aki esetleg emlékszik rá -, feltettem egy nem költőinek szánt kérdést: ez a kérdés úgy hangzott, hogy mit kezdjünk azzal a vélekedéssel, amely szerint láthatóan csökken a szabadságjogok iránti érdeklődés a magyar társadalomban, mintha a magyar társadalom elvesztette volna azt az erkölcsi szenvedélyét, kihunyt volna az az erkölcsi szenvedély, amely a szabadságjogok érvényesítését követelte a rendszerváltás körüli tüntetések transzparensein, majd a rendszerváltás utáni hónapokban. Ezzel a vélekedéssel én tavaly vitába szálltam, és azt a véleményemet hangsúlyoztam, hogy ez nem igaz.
Ma egy másik vélekedést szeretnék felvetni - ez a vélekedés ugyancsak elterjedt a magyar társadalomban, hasonlóan ahhoz, amit az előbb idéztem. Ez pedig úgy szól, hogy mintha a szabadságot túlzásba vittük volna, mintha a szabadság biztosítékait is túlzásba vittük volna. Ehhez még egy altétel is járul, hogy a szabadság túlzásba vitele mellett mintha az információs szabadságjogokat is túlhangsúlyoznánk. Ezzel kapcsolatban az emberi jogi és az alkotmányügyi bizottságban is kifejtettem a véleményemet, és nagy megelégedésemre szolgált az, hogy a bizottságok - talán egy szavazattól eltekintve - egyhangúlag osztották az álláspontomat, amely álláspont úgy szól, hogy nem vittük túlzásba a szabadságjogokat.
Ami az információs szabadságjogokat illeti: a szabadságjogok nem olyan javak, amelyek egymás hátrányára érvényesülnek, ezek nem költségvetési források, hanem éppen ellenkezőleg: az információs szabadságjogok érvényesülése egy sor szabadságjog, elsősorban első generációs, de nemcsak az első generációs szabadságjogok érvényesülését segíti elő, tehát éppenséggel nem gyengítik, hanem erősítik egymást.
(11.50)
Ehhez azt is hozzátehetem - hogy a mai vitához ennyiben kapcsolódjak -, hogy nehezen lehet elképzelni hatékonyabb eszközt a korrupció elleni harcban, mint az információszabadságot. Többször elmondtam, és hadd mondjam el most is, hogy nagyon sok kiváló rendőrt lehet helyettesíteni egy jó információszabadság-törvénnyel - hangsúlyozom, hogy jó információszabadság-törvényünk van -, és ennek az információszabadság-törvénynek a nagyon szigorú érvényesítésével.
Amikor önök előtt állok most, akkor szólni szeretnék egy szerintem ugyancsak nagyon fontos kérdésről, ez pedig az információs szabadságjogok európai jogfejlődése és ebben Magyarország jelenlegi helyzetének megítélése. Állítom, hogy 1992-ben szabályozási filozófiáját, jogalkotási technikáját tekintve Európa egyik legjobb adatvédelmi törvényét és információszabadság-törvényét fogadta el a magyar parlament. A bizottsági üléseken beszéltem arról a nemzetközi kisugárzásról is, amely részben e törvény, részben az információszabadság, adatvédelem hazai gyakorlatának következtében megfigyelhető közvetlen térségünkben, de még azon túl is.
Közben azonban az Európai Unió egy új adatvédelmi irányelvet fogadott el. A jogban ez nagyon nem ismeretlen, és ez lökött minket is az élre, hogy gyakran van az a helyzet, hogy utolsókból lesznek az elsők, vagy "hátulsó pár, előre fuss!" helyzet alakul ki. Az elmúlt egy-két évben Dél-Európában - például Görögországban és Olaszországban -, de a mi közvetlen környezetünkben, Szlovákiában és Lengyelországban is új adatvédelmi törvények és új alkotmányos intézmények jöttek létre, és ezek a törvények és intézmények nagyon nagy mértékben betű szerint veszik át az Európai Unió adatvédelmi irányelvének szabályait. Ezekre a dolgokra nekünk is figyelemmel kell lennünk, ami szerintem szükségessé teszi az adatvédelmi törvény korszerűsítését.
Két tekintetben a magyar adatvédelmi jogrend szigorának az enyhítését is jelenti ez: egyrészt a határokat átlépő adatáramlások vonatkozásában, másrészt pedig ugyancsak enyhítenünk kell a törvény szigorán a megbízás alapján végzett adatkezelés tekintetében. Megkímélem a képviselő hölgyeket és urakat ennek kifejtésétől, az igazságügyi miniszter asszony figyelmét viszont szeretném felhívni erre a dologra.
Az európai jogfejlődéshez való magyar intézményrendszeri fejlesztés ugyancsak megköveteli annak a kérdésnek a rendezését is, hogy újabb független adatvédelmi jogköröket, független hatóságokat kell belátható időn belül létrehoznunk, különös tekintettel a rendőri tevékenységre, de nem csak ott. Az én álláspontom az, hogy ezeket a feladatokat nem lenne helyes az adatvédelmi biztosra bízni - nem szeretnék újabb hatásköröket, bár ennek is megvan a lehetősége -, nem azért, mert nem szeretnék több hatalmat, hanem elméleti és gyakorlati okai is vannak, hogy ez nem lenne szerencsés. Viszont a szektorális hatósági jogkörök létrehozását javasolnám ahelyett, hogy egy monstre adatvédelmi, adatkezelést ellenőrző szervezetet alakítson meg a kormány. Ezeknek a vitáknak még előtte vagyunk, és szeretném most jelezni az ezzel kapcsolatos álláspontomat, amit egyébként már korábban is kifejtettem.
Ha a két szabadságjog európai érvényesülését tekintjük, akkor figyelmet érdemel az, hogy míg a Lajtától nyugatra, de most már a Lajtától keletre is mindenütt vannak adatvédelmi törvények, mindenütt működnek adatvédelmi ombudsmanok, addig nincs mindenütt információszabadság-törvény, de az információszabadság gyakorlata azokban az országokban is legalább közelíti a magyarországi szintet, ahol a törvény hiányzik, és az összes hivatalba lépő kormányzat rendszeresen megígéri, hogy megalkotja a saját információszabadság-törvényét.
Ha megengedik, áttérnék az ügyeimmel kapcsolatos alapvető észrevételek közlésére. Az első az, hogy az eddigi tapasztalat szerint minden évben duplázódott az általam vizsgált ügyszám; a tavalyi évre elérte az ezres vizsgálati számot. Ehhez egyébként egy ennél lényegesen nagyobb, sokezres - talán a tízezret is elérő - ügyforgalom is tartozik, amely az egyéb adatvédelmi biztosi hatáskörökből fakad. Az adatkezelők évente jelentést tesznek az információszabadsággal, illetőleg adatvédelemmel kapcsolatos joggyakorlatukról, továbbá megkezdte munkáját az adatvédelmi nyilvántartás, amelyet egyébként az Európai Unió irányelve ugyancsak kötelezően ír elő az uniós tagállamoknak.
Ha ezt a dinamikus fejlődést nézzük, akkor ehhez hozzá szeretném tenni azt, hogy ugyanakkor igen fontos dolog - és azt gondolom, hogy ez pozitív fejlemény -, hogy az ügyszám rendkívüli növekedése megállt, és az idei évre szóló becsléseim szerint valószínűleg stabilizálódik az évi ezer vizsgálat táján, amit azért tartok nagyon fontosnak, mert ez egyfelől az adatvédelem és az információszabadság intézményesülését bizonyítja, másrészt pedig ehhez hozzátartozik az is, hogy rossz jelzés a társadalom részéről az, amikor az ombudsmanokat mérték nélkül árasztják el a panaszokkal. Tehát a társadalom és a jogszolgáltatás egészségének a jele az, ha az ügyszám növekedése megáll - legalábbis az én álláspontom szerint.
Nagyon érdekes az, hogy a nagyon dinamikus fejlődés mellett meglepő stabilitást is tapasztalunk az adatvédelmi biztos statisztikáit áttekintve. Az egyik ilyen nagyon fontos és érdekes stabilitás, hogy három éve vagy negyedik éve nagyjából változatlan a vidéki-fővárosi ügyszámarány és panaszok aránya. A panaszok 60 százaléka érkezik Budapestről, az ügyszám 40 százaléka vidékről. Az összes ügyszámban ez másképp fest, mert a nem hivatalból indított, de a központi közigazgatás budapesti létezésével kapcsolatban a jogszabály-véleményezéssel és egyéb hatáskörrel kapcsolatos ügyek elviszik az ügyszámot Budapest irányába.
Ez szerintem pozitív dolog, a félig üres pohár esete. Mindenesetre örülök annak, hogy a panaszok 40 százaléka Budapesten kívülről érkezik. Ez talán azzal is összefüggésben van, hogy igyekszünk a jogpropaganda-tevékenységünket a Budapesten kívüli Magyarországra is - ha úgy tetszik - akár koncentrálni is.
A vizsgálati statisztikáknak egy nagyon fontos és nem egészen örvendetes adata az, hogy az információs ágakat tekintve az információszabadság-statisztikám azt mutatja, hogy az ügyek 72 százaléka van az adatvédelem körében előterjesztve, és 10 százalék esik az információszabadság ügykörébe. Ha ezt a panaszokra számolom, akkor még nagyobb az aránytalanság, mert valamivel 7 százalék fölött van - 7,5 százalék - az információszabadság-ügyek aránya. Ez az éves statisztikákat tekintve csökkenő arány, amit nem kell nagyon örvendetesnek tekintenünk, és nyilvánvalóan összefügg a magyarországi polgárosodás történetével is, amely alapján sokkal fontosabb az én házam, az én családom, az én személyiségem - az én házam: az én váram -, szemben a közügyek iránti érdeklődéssel: számoltassuk el az államot az adó felhasználásáról és így tovább.
Ugyanakkor a nemzetközi statisztikákat áttekintve ez nem olyan kirívó arány. A polgárokat természetesen külföldön is jobban foglalkoztatja a magánéletük, mint a közügyek. Nem könnyű Magyarországon információszabadság-ombudsmannak lenni. Nagyon erősen igyekszem lobbyzni az információszabadság érdekében. Már utaltam arra, hogy milyen fontos és pozitív következményei vannak egy szigorúan betartott információszabadság-törvénynek.
(12.00)
Ha az ügyeimet egy másik szempontból tekintem át, akkor azt látom, hogy a piac és a magánszféra az adatvédelmi biztos ügyforgalmában körülbelül 20 százalékot tesz ki. Itt természetesen jelezni kell azt, hogy az adatvédelmi biztos vizsgálati hatásköre az általános ombudsmanétól és a kisebbségi biztosétól ebben a tekintetben eltér, tehát a magánszféra egészében - amennyiben a magánszféra adatkezelő - az adatvédelmi biztos joghatóságába tartozik.
Ez az ügyszám ugyan nem növekvő, de az elmúlt év tapasztalatai alapján azt mondom, hogy ezen ügyek súlya az én vizsgálataim tekintetében növekszik. Bankoknak, biztosítótársaságoknak, direktmarketing-cégeknek, távközlési szervezeteknek a polgárok nagyon nagy mértékben kiszolgáltatottak lehetnek, és a szerződési szabadság szép jelszava mögött itt gyakran kényszerek húzódnak meg; mint ahogy akár a munkaerőpiacon való kiszolgáltatást is felhozhatnám, amellyel kapcsolatban ugyancsak fontos ügyeim voltak, és ezen ügyek mindegyikében szembe kell néznem azzal a problémával, hogy az adatkezelés jogszerűségének egyik alapesete az, amikor az adatalany az adatkezeléshez hozzájárul.
Kérdés viszont az, hogy mikor tekinthetünk egy adatkezelést jogszerűnek, és mikor tekinthetjük az adatalany beleegyezését ténylegesnek és fairnek - mert az adatvédelmi törvény tisztességes adatkezelésről beszél -, amikor e mögött a beleegyezés mögött gazdasági kényszer, egzisztenciális kényszer, piaci kényszer van. És ebben a tekintetben sem a biztosítók, sem a bankok, sem a távközlési szervezetek nem nagyon dicsekedhetnek, mert olyan szerződési formulákat dolgoznak ki, amelyek alapján a polgároknak nincs választási lehetőségük, tehát a másik bank ugyanúgy belenyúl a magánéletükbe, mint az egyik, amelyikhez elmentek, mondjuk, hitelért, és olyan szinten is, amire nincs törvényi felhatalmazása.
Az állam és az önkormányzat a 20 százalékkal szemben 60 százalékot képvisel - ez szerintem teljesen reális adat, és ehhez talán nem kell fűzni külön kommentárt.
Az egy érdekes jelenség, hogy az adatvédelmi biztos gyakorlatában a legalább részben - tehát egészében vagy részben - jogos panaszok aránya eléri az 50 százalékot. Az előző években ez egyébként 50 százalék fölött volt. Ez messze meghaladja az általános hatáskörű ombudsmanok hasonló statisztikáját mindenütt a világon. Ennek az a magyarázata, hogy a szakosított ombudsmanhoz egy sokkal nagyobb mértékben informált állampolgár fordul. De az informáltság nem tanultságot jelent; az a tapasztalatunk, hogy az adatvédelmi érzékenység lefedi a magyar társadalom szerkezetét, és az akadémikustól a lakással nem rendelkező csavargóig minden társadalmi rétegben megvan ez a csoport, és szerencsére nem a legmagasabb presztízsűekhez kötődik.
Zárógondolatként: eddig az elmúlt évről beszéltem, de hadd tegyek egy megjegyzést a következő évre. Mondtam, hogy nem könnyű az információs szabadság ombudsmanjának lenni Magyarországon, ugyanakkor nagyon szép feladat. Sokat kell még tennünk a közérdekű adatok nyilvánosságáért.
Nagyon örvendetesnek tartom azt, hogy az egyik magyarországi megye - Bács-Kiskun megye - közigazgatási hivatala vezetőjének személyes kezdeményezése alapján jövő év januárjától egy új kísérlet indul meg ebben a megyében. Ezt a kísérletet munkacímként "kanadai modell"-nek nevezzük. A lényege az, hogy minden önkormányzatnál, minden közhivatalnál - természetesen, amelyek önként részt vesznek ebben a kísérletben; ennek a jogi alapja olyan értelemben megvan, hogy erre az információsszabadság-törvény szerint joguk van a hivataloknak -, ezeknél a szerveknél egy információs jogok megbízottja működne majd. Ez nem egy helyi ombudsman, hanem egy hivatali állás. Az információs jogok helyi megbízottja felel majd az adott hivatal információs politikájáért, elsősorban az információs szabadság terén, de az adatvédelemmel kapcsolatos ügyekért is felel. Megszűnik az a helyzet, hogy újságíró, állampolgár telefonál, szobáról szobára küldözgetik, és nem találja meg azt, akitől az információt joga van megkapni, mert az információs jogok megbízottjának személyes hivatali kötelezettsége, hogy a törvényben meghatározott 8-15 napos és 30 napos határidőket betartva megadja a szükséges információkat.
Elnézésüket kérem, hogy egy perccel túlléptem az ígért időt.
Köszönöm szépen a megtisztelő figyelmüket. (Taps.)
